MTE női kézilabda: Szekszárd felé lejtett a pálya?

2014. február 11. kedd 12:00

Vasárnap megkezdődött csapataink számára a 2013/14-es szezon tavaszi idénye. A tabellát veretlenül vezető Szekszárdhoz látogattak a lányok, ahol bár sok jóra nem számíthattak, mégis kellő önbizalommal léptek pályára - írja elöljáróban honlapján az MTE Kézilabda Szakosztálya.

A beszámoló a juniorok mérkőzésérével kapcsolatban közli: már a meccs elején jött az övön aluli ütés, amikor a bírók közölték, hogy Katos Boglárka nem játszhat, mert hiányzik a pecsét az orvosi igazolásából. A mindössze 12 éves Martinov Lilire hárult tehát a kapunk védelme.

A szünetben Sirok István, a csapat segítője ellenőrizte Bogi igazolását, ekkor derült ki, „hogy a Bíró páros valamit nagyon elnézett, ugyanis Február 23-ig érvényesek a papírok. Ez azt jelenti, hogy a második játékrészben pályára léphet már."

A félidőben még mohácsi vezetés volt, a vége azonban: FGKC - Mohácsi TE 30 - 26. Ahogyan a honlap fogalmaz: „A lányok szépen küzdöttek, de a bírók mindent megtettek, hogy otthon maradjon a 2 pont."

A felnőtt női kézilabdacsapat meccsénél többek között a következő bejegyzés olvasható: „nem tudunk elég óvatosan védekezni, hogy a bírók ne találjanak fogást rajtunk." Illetve: „a 25. percben Kovács Jenő sárga lapot kap, mert már nem bírja szó nélkül hagyni a bírók ténykedését." Röviddel ezután pedig: „kettő perces büntetést kap a beszólásokért, amit a bírókra tett."

A végeredmény: Fekete Gólyák KC - Mohácsi TE 28 - 25 (16 - 12)