MTE, női kézilabda: 30 percig élt a remény a listavezető otthonában

2013. március 17. vasárnap 08:51

Újabb nehéz feladat várt női csapatunkra, hiszen az NB-I/B-s bajnokság 19. fordulójában a listavezető Szekszárdi Fekete Gólyák otthonába látogattunk. Bár ősszel hazai pályán drámai csatában hatgólos győzelmet arattunk, azóta az erőviszonyok jelentősen átalakultak. A hazaiak zsinórban nyerték meccseiket (egészen a legutóbbi hazai vereségig a Budaörs ellen), csapatunk pedig a sérülésektől tizedelve kezdett visszaesni a tabellán. Az esélyesek tehát a szekszárdiak voltak, de a találkozó nem eszerint kezdődött.

Szekszárdi FGKC- Mohácsi TE 28-22 (15-11)

Szekszárd, Városi Sportcsarnok, 400 néző

Vezette: Ágnecz, Sipos

Hétméteresek: 4/6 illetve 6/6

Kiállítások: 14 illetve 6 perc

Mohácsi TE: Radochay (kapus)- Beck 2- Kovácsfi 1- Kaló 4 (1)- Szűcs 6 (4)- Horváth 6- Erdélyi 1. Csere: Kanávor (kapus)- Oszlár 2- Bencsik. Edző: Kovács Jenő

Kovács Jenő: „Túlságosan is kishitűek voltunk támadásban."

Remekül kezdtük a találkozót, a védekezésben megbeszélt feladatokat jól megoldottuk és támadásban is eredményesek voltunk Horváth és Szűcs góljainak köszönhetően, így a 12. percig rendre mohácsi előnyt mutatott az eredményjelző. Bár ezután a Szekszárd megfordította az eredményt, mindössze 1-2 góllal tudtak vezetni.

A félidő (és mint később kiderült az egész találkozó kulcsmozzanata) a 28. percben történt, amikor 13-11-es hátrányban kettős emberelőnybe kerültünk. Ám ekkor az egyenlítés helyett két elkerülhető gólt kaptunk, így négygólos hátrányban vonultunk pihenőre, ami az első játékrész képét elnézve teljesen indokolatlan volt, hiszen jól kézilabdáztunk.

A második félidő elején az öltözőben maradtunk és a hazaiak egy 4-0-ás sorozattal megteremtették azt a különbséget, ami későbbi győzelmük alapját adta. Ebben a szakaszban széteső volt a játékunk védekezésben és támadásban is.

Ám szerencsére nem estünk szét teljesen, ami nagy különbségű vereséghez vezethetett volna, sőt a hazaiak kényelmességét kihasználva öt gólra zárkóztunk fel (51. perc: 24-19), sajnos azonban ennél közelebb nem sikerült kerülnünk, végül pedig hatgólos vereséget szenvedtünk.

Összességében el kell ismernünk, hogy a bővebb kerettel rendelkező, jelenleg jobbik csapat győzött ezen az estén. Ugyanakkor helyenként látva támadásunk gyámoltalanságát, illetve az első félidő végén elkövetett szarvashibákat, maradt bennünk némi hiányérzet.

Főleg ha a később a mérkőzés legjobbjának választott, korábban két évet Mohácson játszó Farkas Anita esetére gondolunk: bár mindenki tisztában volt képességeivel, mégis többségében szinte akadálytalanul lőtte góljait.

Jövő héten nem lépünk pályára, majd utána talán még a mostaninál nehezebb feladat vár a mohácsi lányokra: a Szekszárdot otthon legyőző Budaörs otthonába látogatunk március 30-án.

Hajrá MTE!

Schuth Gábor - MTE