Mohácson született negyven éve a baranyai nézőcsúcs a harmadik vonalban - Máig rekord!
2024. május 12. vasárnap 10:07
Hatezer (!) néző. A korabeli tudósítások szerint ennyien zsúfolódtak össze a labdarúgó területi bajnokság Dráva-csoportjának (ma NB III-nak kellene nevezni) rangadóján Mohácson, 1984. június 10-én. A Kaposvári Rákóczi ellen a hazaiak nem tudtak nyerni, aminek okán csak a 2. hely jutott a gárdának, a feljutásnak még az esélye is elúszott a végeredménnyel. A baranyai labdarúgás harmadik vonalában azóta sem volt ennyi néző egyetlen mérkőzésen sem.
Egy héttel a sorsdöntő, utolsó játéknap előtt, 1984. június 3-án az MTE Bonyhádon vendégszerepelt. A gárda ugyan 1-0-ra nyert Hámori Péter találatával, de Freppán György, az egyik meghatározó játékos begyűjtötte a harmadik sárgáját. Ami azt jelentette, a következő vasárnapon kötelező eltiltását kellett letöltenie. Kiválásával a mohácsiak elveszítették talán a legnagyobb spílerüket.
Így érkezett el június 10-e. a zárónap.
Amikor az éllovas Kaposvári Rákóczi vendégeskedett az újvárosi stadionban. Ahol a korabeli Dunántúli Napló tudósítása szerint 6000 (nem tévedés, hatezer!) ember zsúfolódott össze.
A Mohácsnak mindenképpen nyernie kellett volna, méghozzá legalább kétgólos különbséggel. Minden más végeredmény a somogyiaknak kedvezett. Ha bement volna a várt dupla, akkor pontegyenlőséggel, de jobb gólkülönbséggel jutott volna az aranyhoz a hazai alakulat. Az azonban nem érthetett rögvest feljutást az NB II-be, mert még egy osztályozó várt a tabella éllovasára.
Bár alapvetően a vendéglátóknak kellett volna a kapujukhoz szegezniük a látogatókat, ennek ellenére, a sajtóban az jelent meg, miszerint a vendég zöld-fehérek is kialakítottak helyzeteket az első játékrészben. A térfélcserét követően a Mohács ismét vezetett több ígéretes akciót, ám azok rendre kimaradtak. Egy idő után a tudósító szerint a második helyen álló gárda tervei egyre kiismerhetőbbekké váltak, mindig sikerült valakinek felszabadítania.
Ők játszottak a legendás meccsen
Mohács TE-Kaposvári Rákóczi 0-0. Vezette: Huták.
MTE: Kun - Tóth K., Rumszauer, Markovics, Pirkhoffer - Hámori P. (Réti, a szünetben), Dárdai L., Lőrinc - Vinczellér, Martina (Nyárs, a 62. percben), Reit. Edző: Mathesz Imre. Kaposvár: Hajdú - Kurdi, Zentai, Pető, Zatykó - Urbán, Gulyás, Gillitsch - Czabula (Hosszú, a 62. percben), Bíró, Bántó (Gyurkó, a 79. percben). Edző: Bőzsöny János. Jók: Tóth K., Rumszauer, Dárdai L., Vinczellér, Reit, illetve Hajdú, Zatykó, Urbán, Gulyás, Bántó (a mezőny legjobbja).
Sőt, a 88. percben még egy jelentős lehetőség is kimaradt a Duna-partiak kapuja előtt. Bár, annak akkor már különösebb jelentősége nem akadt, de közel volt a 0-1.
A Mohács vesztét az év során elért 14 döntetlen okozta. Csak egy vereség szerepelt a nevük mellett, ellenben a pontosztozkodásokban az élen jártak. Miközben az ellenlábas 6 ízben is alulmaradt, mégis bajnokká vált, 46 ponttal, a még kétpontos bajnoki rendszerben. A mohácsi ezüst ellenben már nem forgott veszélyben, mivel a 3, Siklós a végelszámolásban 36-ig jutott csupán.
- A szinte hihetetlen nézőszám nem legenda - idézte fel emlékeit Hámori Péter, aki egy félidőn át lehetett a gyepen. - Határozottan mondhatom, szerettünk volna nyerni, esetleg osztályt váltani, bár addig a találkozóig el sem jutottunk. De sajnálatunkra a siker nem jött össze. Mire a kapu elé értünk, elfogyott a tudományunk.
A történeti hűség kedvéért nem árt hozzáfűzni, a Kaposvár sem juthatott feljebb, bajnokként nem nyerte meg a páros csatát. Vácott 4-1-re kapott ki a gárda, a visszavágón 1-0-ra győzött a vetélytárs, Pest megyei klub.
Pucz Péter - Fotó: Somogyi Néplap (archív)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor: nagyon nagy változás...
- Kutatás: az aktív szavazók körében...
- Visszatérítést kapnak a mohácsi komp...
- Álhír, hogy fizetős lesz a személyi...
- Szombat délutántól ingyen...
- Évzáró, nemzetközi sajtótájékoztatót...
- Advent utolsó hétvégéjén is...
- Olimpiai Bajnokok Emlékfala: Konkoly...
- Fának csapódott egy autó Baranyában,...
- Megkezdődött a Hortobágyi Lovasnapok...