Michelisz Norbert negyedikként ért célba vasárnap a Hungaroringen a fő futamon
2017. május 14. vasárnap 15:18

A himesházai pilóta negyedikként ért célba a túraautó-világbajnokság (WTCC) mogyoródi versenyhétvégéjének vasárnapi második, fő futamán, az első versenyen nem sikerült a pontszerzés.
A Honda magyar pilótája - aki a nyitófutamot autója sérülése miatt ötkörös hátránnyal fejezte be - a hatodik pozícióból vágott neki a versenynek. A rajtnál megtartotta pozícióját, majd egy helyet előrelépett egy kiesés nyomán. Egy rövid biztonsági autós fázist követően, Rob Huff büntetése miatt már a negyedik helyet foglalta el, a verseny második felében pedig már nem tudott előrébb lépni.
A Zengő Motorsport magyar versenyzője, Nagy Dániel nem fejezte be a futamot, amelyet a marokkói Mehdi Bennani nyert meg.
Michelisz Norbert autója sérülése miatt ötkörös hátrányban a 15., utolsó előtti pozícióban zárta a túraautó-világbajnokság (WTCC) mogyoródi versenyhétvégéjének vasárnapi első futamát.
A nyitó versenyen Michelisz remekül kapta el a rajtot, az élen beragadt francia John Filippi mellett könnyedén elment, majd nagy csatába kezdett a svéd Thed Björkkel. A két autó rendkívül szorosan haladt egymás mellett, össze is értek, így sérülés miatt mindketten kénytelenek voltak hosszú időre kimenni a boxba. A magyar pilóta végül öt kör hátránnyal fejezte be a futamot.
A Zengő Motorsport magyar versenyzője, Nagy Dániel 13., míg csapattársa, a francia Aurélien Panis - a korábbi Forma-1-es pilóta, Olivier Panis fia - 10. helyen zárt. A futamot Michelisz portugál csapattársa, a vb-pontversenyben éllovas Tiago Monteiro nyerte.
A világbajnokság két hét múlva a Nürburgringen folytatódik.
MTI - Fotó: MTI/Bodnár Boglárka
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Szörnyű tragédia történt Baranyában:...
- Lejárt műszakik: kinyitottak egy...
- Kora nyárias napunk lesz húsvétvasárnap
- Sínekre tett kanapé és hűtőgép miatt...
- Két másodpercen múlt a baranyai...
- Több kocsival közlekednek a Mecsek...
- Egy méterhez közelít a Duna...
- Május közepéig lehet nevezni a...
- Csillagesőt, sőt, tűzgömböket is...