Michelisz: kicsit hátrébb vagyunk egyelőre a mezőnyben, mint gondoltam
2022. május 27. péntek 14:02
Michelisz Norbert, a Hyundai magyar versenyzője szerint az előzetesen vártakkal szemben egyelőre gyengébben teljesítenek a túraautó-világkupában (WTCR), melynek második fordulós futamait szombaton rendezik a Nürburgringen.
A WTCR 2019-es győztese pénteken azt mondta az MTI-nek, hogy az egyenesekben lassabbak, mint a riválisok, de ennek az okát egyelőre nem tudják. A Nürburgringen ez jelentős hátrány a számukra, mivel a versenynaptárban szereplő pályák közül ezen a legnagyobb az átlagsebesség, itt száguldanak a legtöbbet padlógázzal.
"Legutóbb, Franciaországban is látszott, hogy valahol az ötödik és a tizedik hely között vagyunk, ez egy kicsit hátrébb van, mint amire én előzetesen számítottam" - nyilatkozta Michelisz, aki a Pau-ban rendezett második verseny rajtja utáni ütközésben épp honfitársát, Tassi Attilát (Honda) ütötte ki kis híján az egész futamból.
"Mindenképp szerettem volna beszélni vele a történtekről, mert biztos rossz lett volna, ha azt gondolja, ártani akartam neki, veszélybe sodorni" - fogalmazott a 37 éves versenyző, aki úgy vélte, sikerült tisztázniuk Tassival az esetet.
"Nem sok mindenen változtatnék a pályafutásomat illetően, de ha visszamehetnék az időben, akkor ezt az esetet biztosan másképp kezelném. Persze, az ilyesmi előfordul az autósportban, nem ez az első, és biztos vagyok benne, hogy nem is az utolsó ilyen szituáció, ezekkel valahogy meg kell próbálni együtt élni" - mondta Michelisz.
A WTCR-ben 12. teljes szezonját teljesítő versenyző az idén az elektromos túraautós sorozatban is szerepel, s elmondása szerint nem tudna választani a két széria között, a villanymotoros versenyzés ugyanis sokkal pozitívabb élmény volt a számára, mint azt előzetesen várta.
"Természetesen ez a fajta kettősség fárasztó azokon a hétvégéken, amikor egyszerre mindkét sorozatban versenyzek, de talán a Hungaroringen más lesz, mert ott a hazai környezet, valamint a pályaismeret a segítségemre lesz és erősít" - nyilatkozta Michelisz, aki szerint az elmúlt években Magyarországon már nemcsak a túraautózás, hanem a gokartos és formulaautós vonal is egyre erősödik és népszerűbbé válik a fiatal versenyzők körében.
"Mindig is örültem és örülök a WTCR hazai népszerűségének, akár szurkolói, akár versenyzői oldalról, de azt látom, hogy bővül a kör otthon, még ha más országokhoz képest fáziskéséssel is. Ez pedig jó a magyar autósportnak" - fogalmazott a Hyundai versenyzője.
Michelisz a WTCR mostani fordulójáról azt mondta, az első szabadedzésen technikai és gumikezelési gondok adódtak az autójával, a második gyakorláson viszont már végig tudta vinni az eltervezett a programot.
"Elsődleges cél a pontszerzés, de az első futamra van egy hat rajthelyes büntetésem. Összességében mindkét versenyen lehetséges pontokat szerezni, a második, fordított rajtrácsos viadalon pedig akár még a dobogóért is lehet küzdeni" - vélekedett Michelisz.
A túraautó-vk második fordulójának időmérő edzése 13.50 órakor zárul a Nürburgringen.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángoló épületet oltanak a tűzoltók...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Páncélozott járművekkel is védelmezik...
- Rangos díjat nyert Németh László, a...
- Vasárnap ér véget a rendőrségi razzia...
- Állatorvosi ügyelet az ünnep alatt...
- Szombat délutántól ingyen...
- A nyertes gyermekrajzokat láthatjuk a...
- Visszatérítést kapnak a mohácsi komp...
- Több mint hétezer gyerek kapott...