"Le a kalappal a csapatom előtt, a győzelemmel felért döntetlenért"

2013. április 15. hétfő 12:47

Újabb rangadót rendeztünk Mohácson a Városi Sportcsarnokban, hiszen a tabella harmadik helyén álló Pilisvörösvárt fogadtuk szombaton. A csapat és Kovács Jenő vezetőedző helyzetét tovább nehezítette, hogy az előző mérkőzésen vállsérülést szenvedő Kovácsfi Barbara mellett a héten lebetegedő Szűcs Viktória sem léphetett pályára. Nem voltak fényesek tehát a kilátásaink figyelembe véve az előzményeket és az őszi nyolcgólos vereséget, aztán egy pont azért meglett:

Mohácsi TE- Pilisvörösvár TKSK 29-29 (16-12)

Mohács, Városi Sportcsarnok, 320 néző
Vezette: Felhő, Öcsi
Hétméteresek: 6/6 illetve (4/7)
Kiállítások: 4 illetve 10 perc
Mohácsi TE: Kanávor (kapus)- Oszlár 3- Erdélyi 2- Kaló 14 (6)- Horváth 6- Hahner 2- Beck 2.

Edző: Kovács Jenő

Kovács Jenő: Le a kalappal a csapatom előtt, győzelemmel felérő döntetlent játszottunk a harmadik helyezett ellen.

Elég alacsony színvonalon játszva kezdtek a csapatok, sok volt a pontatlanság mindkét oldalon. Az 5. percben még csak 1-1-et mutatott az eredményjelző. A kezdeti kapkodás után a Mohács nyugodott meg hamarabb: Kanávor fantasztikus védéseinek és Kaló hatékony támadójátékának köszönhetően magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, és az egész félidő során nálunk volt az előny. Kicsit nyomasztó is volt, hogy támadásban a mérkőzés ezen szakaszában Kaló nagyon egyedül volt, mindenki tőle várta a gólt, amit teljesített is, hol akcióból, hol hetesből. A félidei négygólos hazai előny abszolút megérdemeltnek mondható.

A második játékrészt jobban kezdtük, a 40. percben már hat góllal is vezettünk (24-18). Félelemre csak az adott okot, hogy csere hiányában vajon meddig bírjuk erőnlétileg a harcot a Gyetván és Ábrahám személyében komoly NB-I-es rutinnal is rendelkező vendégekkel. Sajnos a hátralévő időben komolyan visszaesett a védekezésünk: a Pilisvörösvár rohamait nem tudtuk megállítani: fault nélkül lőtték gyors góljaikat. Az utolsó hat percre négygólos előnnyel fordultunk (27-23), így komoly izgalmakra volt kilátás. Érhető módon eddigre teljesen elkészültek erejükkel a végletekig kilúgozott játékosaink, így a két pont sorsáról döntő szakaszt 6-2-re elveszítettük. 

Kétgólos vezetésnél, a 60. percben Kovács Jenő időt kért. Gyors gólt kaptunk, majd a félpályás letámadás ellenszerét nem találtuk meg, 15 mp-el a mérkőzés vége előtt, talán túl hamar ellőttük a labdát, majd a kontrából, jobb szélről gólt kaptunk... Nagyon kár. Mondja ezt az, aki látta a mérkőzést, amelynek képe alapján győzelmet érdemeltek volna a lányok emberfeletti küzdelmükért és az igazi csapatmunkáért. Azonban ezúttal is bebizonyosodott, hogy csere nélkül nem lehet végigjátszani egy mérkőzést ilyen magas szinten. Reméljük, hogy a hiányzóink mihamarabb visszatérnek, ezzel is megkönnyítve Kovács Jenő dolgát.

Ugyanakkor az előzményeket figyelembe véve, valószínűleg sokan előre aláírták volna ezt az egy pontot az előttünk 9 ponttal álló Pilisvörösvár ellen. Így az egyik szemünk sír, a másik nevet, de ne legyünk telhetetlenek. Jövő hétvégén szünetel a bajnokság, április 27-én pedig a Haladást fogadjuk Mohácson. Mindenkit sok szeretettel várunk arra a mérkőzésre is.

A junior mérkőzésen:

Mohácsi TE - Pilisvörösvári KSK 37-17 (18-9)

Katos - Ruff 2,Magyar 6,Bencsik 8,Vugrenicsek 3,Pankotai 3,Tutti 5
Réti,Fehér 9,Szabó 1
edző: Oszlár Ferenc

A kiütéses győzelemhez szívből gratulálunk!

Suth Gábor