Kós Hubert országos csúccsal világbajnok 200 méter háton!
2023. július 28. péntek 15:02
Kós Hubert országos csúccsal aranyérmet nyert pénteken 200 méter háton a fukuokai vizes világbajnokság medencés úszóversenyeinek hatodik napján.
A 20 esztendős versenyző 1:54.14 perces magyar rekorddal csapott célba, Bernek Péter 2017-es 1:55.58-as idejét adta át a múltnak. A szám másik magyar döntőse, Kovács Benedek 1:55.85-ös egyéni csúccsal az ötödik lett.
A pályafutása első világbajnoki címét szerző Kós a magyar küldöttség első érmét nyerte a medencés úszóversenyek során.
Kovács - aki tavaly döntőt úszott ebben a számban a Duna Arénában, majd a római kontinensviadalon ezüstérmet nyert - a csütörtöki elődöntőből egyéni csúcsát (1:56.03) megjavítva 1:55.89 perces idővel a második helyen került a fináléba, míg a Egyesült Államokban a legendás Michael Phelps korábbi edzőjével, Bob Bowmannel készülő Kós harmadikként jutott tovább.
A rajtot követően már az első forduló után szinte egyértelmű volt, hogy Kós és a szám riói olimpiai bajnoka, tokiói ezüstérmese, az amerikai Ryan Murphy harcol majd egymással a győzelemért.
Az amerikai úszó a második és a harmadik fordulónál is jobb delfinezésének köszönhetően egy pillanatra megelőzte Kóst, a magyar versenyzőnek azonban láthatóan nagyobb volt az úszótempója, összességében magabiztosan hajrázta le Murphyt, és szenzációs győzelmet aratott.
Közben Kovács egy kiváló hosszú hajrával jött fel a végén, és a tavalyi 8. helyezése után most az 5. lett a világbajnokságon.
"Örülök annak, hogy sikerült megint egy kicsit javítani, azt egy picit sajnálom, hogy a hosszabb hajrámat, amit szoktam, egy kicsit később indítottam meg, mint kellett volna. Ha van még tíz méter, talán meglett volna a bronz. Az ötödik hely azért nem rossz, a fő cél a jövő évi olimpia" - mondta az MTI-nek Kovács.
Kós tavaly a római Európa-bajnokságon még 200 méter vegyesen nyert aranyérmet, az Arizona State egyetemen azonban a hátúszásra fókuszáltak edzőjével, aminek fél év után már világbajnoki cím lett a gyümölcse. Kós sikerének köszönhetően nem szakad meg a sorozat, a magyarok az eddigi összes világbajnokságon szereztek legalább egy érmet, 2009 óta ráadásul minimum egy aranyat is nyertek.
MTI - Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több mint hétezer gyerek kapott...
- Orbán Viktor: nagyon nagy változás...
- Kutatás: az aktív szavazók körében...
- Álhír, hogy fizetős lesz a személyi...
- Visszatérítést kapnak a mohácsi komp...
- Fergeteges sikert arattak Kecskeméten...
- Advent utolsó hétvégéjén is...
- Szombat délutántól ingyen...
- Olimpiai Bajnokok Emlékfala: Konkoly...
- Állatorvosi ügyelet az ünnep alatt...