Kilenc új játékossal vág neki a szezonnak az MTE 1888 labdarúgócsapata
2017. augusztus 18. péntek 10:45

Szombaton megkezdődik a mohácsi focistáknak a megye I.-es bajnokság. A csapathoz kilenc új játékos igazolt, akiknek érkezésével tovább erősödött és fiatalodott a Mohács, s együtt újabb célokat tűztek ki maguk elé.
A tavalyi szezont tizenegy győzelemmel, hét döntetlennel és nyolc vereséggel záró, így a hatodik helyen végző csapatban nyáron nagy volt a jövés-menés.Kilenc új - köztük régi-új - játékos érkezett a csapathoz.
- Kozármislenyből három játékos érkezett, Marton Viktor, Bódis Bálint és Kovács Péter, Nagy Zsombor hazatért a PMFC-ből, Both Dávid érkezett Szekszárdról, Varga Máté Bólyról, Pókos Csongor Szászvárról, Pókos Máté Pécsváradról, és végül, de nem utolsó sorban Dávid Donát ismét a csapat tagja lett - mondta hírportálunknak Székely István, a csapat vezetőedzője.
A távozók között szerepel Jeránt Márk, Walter Martin, Gyuricza Adrián és Sirok Olivér.
Az együttest sérülések is sújtják, ugyanis a csapatkapitány, Fischer Károly bokasérülése miatt kénytelen kihagyni az első félévet, Horváth Gábort, a csapat másik meghatározó tagját nemrég műtötték, neki csak néhány hetet kell pihennie, és munkába is állhat, Arató Dennis pedig térdsérülése miatt szintén kihagyja a szezon első felét.
Az új évadban a cél az első hatba kerülés.
- Úgy gondolom, hogy kellő odafigyeléssel és akarattal elérhetjük a kitűzött célt és miénk lehet az első hat helyezés valamelyike.
A bajnokság első mérkőzésén a Sellye VSK lesz a mohácsiak vendége az Újvárosi Stadionban szombaton, azaz augusztus 19-én. A meccs 17:30-kor kezdődik.
D. Zs.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szörnyű tragédia történt Baranyában:...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Lejárt műszakik: kinyitottak egy...
- Sínekre tett kanapé és hűtőgép miatt...
- Egy méterhez közelít a Duna...
- Két másodpercen múlt a baranyai...
- Több kocsival közlekednek a Mecsek...
- Kora nyárias napunk lesz húsvétvasárnap
- Vers mindenkinek - Krisztus támad és...
- Csillagesőt, sőt, tűzgömböket is...