Kétórás halasztás után megkezdődött az atlétikai világbajnokság
2023. augusztus 19. szombat 11:28
A vihar miatti kétórás halasztás után 10 óra 50 perckor elrajtolt a Hősök teréről a férfi gyaloglás 20 kilométeres versenyszámának mezőnye, melyben a magyarok közül elsőként Helebrandt Máté mutatkozott be a jövő vasárnapig tartó budapesti atlétikai világbajnokságon.
A férfi gyaloglóknak a tervek szerint szombaton reggel 8 óra 50 perckor dördült volna el a startpisztoly, ám a villámlások és esőzés miatt a szervezők úgy döntöttek, hogy két órával később kezdődik a viadal.
"Örömmel jelenthetjük, hogy sikerült úrrá lenni az időjárási nehézségeken, elindult a világbajnokság, megindult az első versenyszám, éppen most haladnak el mellettünk a sportolók, akiknek kiváló versenyzést kívánunk és izgatottan várjuk a végeredményt!" - mondta a helyszínről Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, a vb kormánybiztosa.
Az ötvenfős férfi mezőny az Andrássy úton is haladva megkerüli a Hősök terét, és ezt az egy kilométeres kört húszszor kell teljesíteni.
A hazaiak közül elsőként a 2017-es londoni vb-n ötödik Helebrandt Máté indult Magyarország eddigi legnagyobb sporteseményén, amelyet az utcai futó- és gyaloglóversenyek mellett a Nemzeti Atlétikai Központban rendeznek és jövő vasárnapig tart.
MTI - Fotó: MTI/Derencsényi István
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kutatás: az aktív szavazók körében...
- Álhír, hogy fizetős lesz a személyi...
- Visszatérítést kapnak a mohácsi komp...
- Orbán Viktor: nagyon nagy változás...
- Advent utolsó hétvégéjén is...
- Szombat délutántól ingyen...
- Olimpiai Bajnokok Emlékfala: Konkoly...
- Évzáró, nemzetközi sajtótájékoztatót...
- Állatorvosi ügyelet az ünnep alatt...
- Megkezdődött a Hortobágyi Lovasnapok...