Ismét lesz Fűzy Ákos-Tapodi Péter emléktorna Győrben
2023. szeptember 06. szerda 13:00
Idén is a Fűzy Ákos-Tapodi Péter Emlékmérkőzéssel készül a bajnoki idényre a legutóbb ezüstérmes SERCO Uni Győr női kosárlabdacsapata, amely ezúttal a brit bajnok London Lionsszal találkozik pénteken a Városi Egyetemi Csarnokban.
Fűzy András klubelnök a szerdai sajtótájékoztatón emlékeztetett: tíz éve, szeptember 7-én Vitnyédnél egy személyautó összeütközött a győri csapatot Sopronba szállító autóbusszal. A balesetben Fűzy Ákos vezetőedző és Tapodi Péter klubigazgató életét vesztette, többen súlyosan megsérültek. Azóta a klub minden évben emlékmérkőzést rendez.
A találkozó 17 órakor kezdődik, a belépő pedig az elmúlt évekhez hasonlóan egy labda lesz, amit a nézők a csapatok bemutatása után a pályára dobhatnak. A labdákat győri iskoláknak és óvodáknak ajánlják fel - mondta.
Hozzátette: az emlékmérkőzésen adják át a Tapodi Péter-emlékdíjat a klub kötelékében dolgozó legjobb edzőnek, továbbá a Fűzy Ákos-emlékdíjat az év játékosának, illetve díjazzák azokat is, akik az elmúlt időszakban sokat tettek a győri női kosárlabdáért.
A klubelnök hangsúlyozta, hogy a szokásoktól eltérően idén nem a Sopron Baskettel vívják az emlékmérkőzést, hanem azzal a London Lionsszal, amely az Euroliga két hét múlva rajtoló selejtezőjében a DVTK ellenfele lesz. Beszélt arról is, hogy az Euroligában a Győr célja az, hogy szakmailag stabilan tudjon szerepelni.
"Az Euroliga az európai kosárlabdázás elitje, könnyű ellenfélről és mérkőzésről nem lehet beszélni. Az elmúlt években a Sopron mindenkit elkényeztetett a jobbnál jobb eredményekkel, én ilyen messzire nem merészkednék és ez nem is realitás. Olyan szakmai morált és hétköznapi technikát kell felépíteni, aminek a megtérülése nem ebben a szezonban fog realizálódni, hanem jó alapot tud adni arra, hogy a bajnokságban és a Magyar Kupában is a legfényesebb éremért harcolhassunk" - fejtette ki.
"Nem szabad euroligás sztárcsapatként viselkedni, hanem úgy, mint a jó sportolónak, sok egyéni munkával, az apró részletekre való odafigyeléssel. Hittel, akarattal és elszántsággal kell kompenzálni" - fogalmazott.
Az emlékmérkőzésen a keretből előreláthatóan a héten a 3x3-as válogatottal az izraeli Eb-n szereplő Bach Boglárka és Hegedűs Janka, valamint Diamond Miller nem lép majd pályára.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Visszatérítést kapnak a mohácsi komp...
- Kutatás: az aktív szavazók körében...
- Szombat délutántól ingyen...
- Álhír, hogy fizetős lesz a személyi...
- Advent utolsó hétvégéjén is...
- Évzáró, nemzetközi sajtótájékoztatót...
- Olimpiai Bajnokok Emlékfala: Konkoly...
- Fának csapódott egy autó Baranyában,...
- Megkezdődött a Hortobágyi Lovasnapok...
- Emléktáblával tisztelegnek az alapító...