Íme, itt vannak a mi hőseink: a mohácsi szívek játszottak, és lenyomták a Kozármislenyt

2016. november 05. szombat 19:36

Ragozhatnánk, de minek: fittyet hányva sérülésre, betegségre, légszomjra, ellenséges légkörre, az MTE női kézisei szombaton idegenben elpáholták a Kozármislenyt. Pont.

Csak hogy a rossz dolgokat rögtön az elején letudjuk: magyarázza meg valaki, hogyan lehetséges, hogy mohácsiként valaki az ellenfélnek szurkol? Na, van jelentkező?
Márpedig szombaton este Mislenyben ez történt: a sok és nagyon hangos mohácsi szurkoló mellett a mislenyi kemény magot néhány mohácsi is tüzelte, vajon erre mi szükség volt?!

De hagyjuk is, a hülyékkel amúgy se lehet mit kezdeni.

Beszéljünk inkább a meccsről.

Misleny-Mohács! Ez mindig, minden körülmények között „A" derbi, de most aztán igazán az volt. A vendéglátók trénere az a Gyulay László, aki tavaly kiesett lányainkkal az NB I./B-ből, s aki most - hangzatos nyilatkozatai dacára - a tavaly sikercsapatnak számító Kozármislennyel is a süllyesztő felé száguld, s igen, igen, ő az, aki ismer minden mohácsi játékost, minden figurát.

De hiába!

Szombaton ez nem számított. Az sem, hogy legjobbunk, Zsolt Krisztina sérülése miatt ezúttal is csak lélekben lehetett a csapattal, meg az sem, hogy voltak, akik vírusos betegség miatt egész héten nem edzhettek.

Merthogy ezen a meccsen a szívek játszottak. Hazudnánk, ha azt mondanánk, ilyen meg olyan jók voltunk. Mert nem.

Viszont minden másban mi voltunk a legjobbak. Küzdeni tudásban, akaratban, s - amit Gyulay tréner is mindig áhított - mentálisan is a vendéglátók fölé nőttünk.

Kiss kapus most is elkapta a fonalat, és tényleg, tényleg nagyon nagy király, Kaló Zsófi egészen extra volt, de amúgy mindenki más is, aki a pályán volt. Ha csak pár percre is.

Nagyon-nagyon kiélezett meccsen a szünetben még döntetlenre álltunk, aztán a második félidőben végig vezetve, heroikus küzdelemben a javunkra dőlt el a mérkőzés.

Hát, lányok, ti vagytok a mi hőseink.