FTC-Kolozsvár meccsel búcsúzik az Albert Stadion
2013. március 18. hétfő 18:15
A Ferencváros a magyar tulajdonban lévő és többek között Vass Ádámot is foglalkoztató erdélyi csapat, a Bajnokok Ligája-résztvevő Kolozsvár ellen játssza utolsó mérkőzését az Albert Stadionban.
Hosszú tárgyalássorozat végén dőlt el, hogy a CFR Cluj lesz az ellenfél - tudatta a Ferencvárosi Torna Club hétfői közleményében az MTI-vel.
A dokumentum szerint a Kolozsvár, valamint a klub magyar tulajdonosa, Pászkány Árpád végig nyitott és lelkes volt az egyeztetések folyamán, "így klubunk az idei szezonban a Bajnokok Ligájában szereplő CFR-t hívta meg az Albert Stadion búcsúmérkőzésére" - áll a közleményben. A zöld-fehérek az erdélyi csapat játékereje mellett fontos tényezőként vették figyelme azt is, hogy a klubnak erős a magyar kötődése.
"Klubvezetésünk azt is mérlegelte döntése során, hogy a találkozó révén vélhetően több száz határon túli magyar honfitársunkat is meg tudjuk vendégelni a Szentélyben" - írta az FTC.
A stadionbúcsúztató gála március 24-én, vasárnap 17 órakor kezdődik. A jegyeket keddtől árusítja a klub, s ezen a rendezvényen a belépéshez nem szükséges a szurkolói kártya és az aktuális szezonbérletek is érvényesek.
MTI - Fotó: 9.kerulet.ittlakunk.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tűz ütött ki egy baranyai ház pincéjében
- Ötven éve szolgálja a hazát Mácsai...
- Az árokban kötött ki egy autó...
- Pécsi kórházban őrjöngött egy...
- Akinek húsz percnél többet késik a...
- A kihűléstől mentettek meg egy idős...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Rendőrök oltották el a tüzet egy...
- Már virágzik a magyar kikerics a...
- Egész januárban teljes pompájában...