Felfedezője, Garami szerint több volt benne, de Lovász Ferenc így is elégedett

Gyors volt, majdnem mint a villám, ami a csatársorban komoly erénynek számít. Szinte berobbant az élvonalba a nyolcvanas évek derekán. Ha meglódult, a védők gyakran csak a hátát nézték Lovász Ferenc labdarúgónak. De a sérülések sem kerülték el, ami sűrűn rá is nyomta a bélyegét a játékára. A felfedezője Garami József volt, a párosuknak, meg az akkori pécsi sikercsapatnak rengeteg rajongója akadt. A focitól viszont Lovász régen eltávolodott, két évtizede az üzleti életben találta meg a helyét Pécsett. 

Félig-meddig egyke gyerekként nőtt fel Lovász Ferenc, hiszen a nővére nála kilenc évvel idősebb. Panaszra a gyermekévei során oka nem igazán lehetett. Apja bányászként Komlón jól keresett. A fiúnak így csak tanulnia kellett, meg kergetnie a bőrlabdát. Az előzőt becsülettel tette, az utóbbiban nagy tehetségnek számított, felfigyelt rá egy bácsi.

- Kissrác voltam, amikor egy tehetségkutatón odajött valaki, felírta az adataimat, a lakcímemet - idézte fel a kezdeteket az egykori csatár. - Komolyan mondom, nem is jegyeztem meg, kivel találkoztam. Azonban, egyszer, amikor mentem haza, ott ült nálunk egy ember, aki eljött hozzánk. Ő nem más, mint Garami József volt. Elhívott a Pécsi MSC-be, ami számomra nagy megtiszteltetésnek számított. Ugyan a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban kezdtem a középiskolát, de a szakember elintézte, hogy a sportosabb Komarovban folytassam a tanulást. Akkor a terve nem tetszett igazán, de manapság, ha visszagondolok a mester dolgaira, nem túlzás, ha második apámként említem.

- Az együttműködésük gyümölcsözött is, bajnoki ezüstérem, kupagyőzelem a Péccsel, tele lelátó, a szurkolók szeretete, meg még a válogatottság is összejött.

- Azért a címeres mez megér egy kis kitérőt. A skótok ellen játszottunk, 1987. szeptember 9-én, a kispadon ültem, a helyszín Glasgow volt. Józsi bácsi szólt, hogy készüljek, mert beállok. A fülembe súgta: „Ferikém, bemész, az utolsó 20 percet megnyomod rendesen!" Erre csak azt felehettem, hogy rendben, de jó, ha öt perc van vissza. Mire kiment a labda, maradt belőle három. A vége 2-0 lett a hazaiaknak, akadt két ütközésem, talán egyszer labdába is értem, aztán vége lett. Több meg nem jutott. Csak egy mezcsere, Allistair McCoist dresszét szereztem meg, később egy újpesti fanatikusnak odaadtam. Nem vagyok egy gyűjtő típus. Máskor meg a spanyol Michel gatyáját ajándékoztam el.

- Újpest sokaknak a nagy lehetőség, de nem mindenkinek.

- Sorozatosan sérült voltam, nem találták az okát. Kifelé állt a rudam, de érkezett egy új tréner. A gyúró súgta meg, hogy hamarosan jön Garami. Én azonban ott már csak szenvedtem, kértem a kedvenc tréneremet, hogy engedjenek el, kettős igazolással Mohácsra. Az nekem megváltásnak számított, imádtam ott lenni. Onnan szerződtem ki Máltára, majd abbahagytam a játékot. A felfedezőm szerint több is lehetett volna a pályafutásomban, ám én elégedett vagyok vele így is. A máltai megtakarításaimból kezdtem el az üzleti életben a munkát, immár húsz éve a telekommunikációs iparágban vagyok. A futball világa alig vonz, egyszer visszatértem az öregfiúkhoz, de már más az érzés. A PMFC-t szívesen megnézem,bár az mégis csak a harmadik vonal. Marad a televízió, ott még jól elvagyok, ha meccset adnak.

Pucz Péter - Fotó: Dittrich Éva