Ez már kicsit kínos: egymás utáni harmadik meccsüket is elveszítették a kézisek

2017. október 22. vasárnap 21:14

Ez már kicsit kínos: egymás utáni harmadik meccsüket is elveszítették a kézisek

Elvitte a Gárdony a két pontot vasárnap este Mohácsról, s ezzel sorozatban a harmadik mérkőzésüket veszítették el az MTE női kézisei az NB I/B-ben. 


A Gárdony ellen eddig nem sok babér termett a mohácsiaknak, az előző szezonban a hazai és az idegenbeli mérkőzésüket is elveszítették soros ellenfelükkel szemben.

 

Az pedig már a vasárnap esti mérkőzés első perceiben látszott, hogy ezúttal sem lesz egyszerű nemhogy nyerni, de még pontot szerezni is ellenük. No nem azért, mintha a vendégek olyan acélosak lettek volna, sokkal inkább azért, mert a játék minden elemében alulmaradtunk velük szemben az első félidő felében. Lassan, körülményesen szőttük a támadásokat, a kapura lényegében veszélytelenek voltunk, a védekezés meg egészen egyszerűen szétesett.

Mindezt az eredmény alakulása is tükrözte: úgy pergett le az első tizenöt perc, hogy mindössze egy (!) gólt szereztünk, míg a vendégek hétszer is betaláltak.

Aztán végre változtattunk, a cserék némi élénkséget hoztak a játékba, de mindez csak arra volt elegendő, hogy a szünetig négy gólra felzárkózzunk.

A második játékrészben sikerült ugyan faragni a hátrányból, de az igazság az, hogy nem sok sanszunk volt, a kétgólos vereség teljesen reális. Sőt.

De hogy valami jót is írjunk a mérkőzésről, öröm volt a pályán látni a fiatal mohácsi tehetségek legalább egy részét, Martinov Lili a kapuban több nehéz lövést is hárított, s Rittlinger Lotti is hozzátette a magáét - egyáltalán nem rajtuk múlt, hogy így alakult.

A Gárdony ezzel a győzelmével előzött, feljöttek a nyolcadik helyre. A következő fordulóban Szekszárdra látogat a Mohács, s bár a Fekete Gólyák idén nem szárnyalnak úgy, mint korábban, az a meccs sem lesz éppenséggel könnyű.

A tolnai kirándulás mindazonáltal vízválasztó lehet, a bajnokság mintegy harmadánál járva ugyanis eldőlhet, hogy csapatunk a középmezőnyből előbbre tekintgethet-e , avagy hátrafelé is figyelnie kell majd.

Mohácsi Torna Egylet 1888 - Gárdony-Pázmánd NKK 24-26 (9-13)

Kiss - Bozsovics 1, Zsolt, Székely 4 (3), KALÓ 8, Udvardi 1, Hahner
Csere: Martinov - Balogh, Dittrich 1 (1), Erdélyi, Ladics, RITTLINGER 4 (1) FARKAS (képünkön) 5

 

 

 


M. B. - Fotó: Dömse Zoltán