Elrajtol a Mecsek-rali, két napon át dübörögnek a versenyautók
2023. június 23. péntek 11:30
A hazai élmenők közül mindenki rajthoz áll a pénteken és szombaton Pécsen és környékén sorra kerülő 56. Mecsek-ralin, a HUMDA országos ralibajnokság idei harmadik futamán, melyen élesedhet az idei bajnoki címért zajló küzdelem.
Az esemény egyben a veterán versenyautókat felvonultató Historic kategória Európa-bajnoki kiírásának az egyik állomása is, de a hazai élvonalat jelentő ORB1 mellett az ORB2, valamint az ORB3 párosai is versenyeznek a Mecsekben.
Ami az országos bajnokságot illeti, az első, székesfehérvári viadalt megnyerő Ranga Péter, Czakó János kettős újra ott lesz a mezőnyben azután, hogy a második fordulót, a májusi Salgó-ralit kihagyta. A 2019-ben abszolút magyar bajnok és az összetettben vezető Vincze Ferenc - Percze Nándor navigátorral az oldalán - próbálja győzelemre vinni a Skoda Fabia R5-öst, de várhatóan nem lesz könnyű dolga, mert a hazai sztárpilóták mindegyike rajthoz áll a Mecsekben.
A Salgótarjánban másodikként záró Turán Frigyes, Farnadi Ágnes kettős azzal az eredménnyel a bajnoki pontversenyben is feljött a második helyre, a Volkswagen Polo GTI R5-öst kormányzó versenyző pedig 2009 és 2013 után harmadszor diadalmaskodna a Mecsekben, ahol 2012-ben és 2018-ban másodikként végzett.
"Szeretjük a Pécs környéki pályákat, a Salgó-ralit követően pedig egy hasonló hangulatú, és legalább annyira eredményes versenyzést várunk" - mondta Turán, aki szerint alapvetően ismert gyorsasági szakaszok szerepelnek majd a programban. "Az autó, a csapat és mi is jól vizsgáztunk az előző fordulón, így bízunk benne, hogy az apró hibákat ki tudjuk küszöbölni a Mecsekben, és egy sikeres futamot zárunk" - tette hozzá a Shell Helix Ultra csapatának versenyzője.
Az elmúlt években a dobogós helyezéseket szorgosan gyűjtögető Velenczei Ádám, Vánsza Zsolt duó új versenyautóval, a legújabb fejlesztésű Skoda Fabia RS Rally2 típusú géppel vág neki a nagy hagyományokra visszatekintő viadalnak, és amint azt a pilóta a csapatának közleményében elmondta, először lesz látható Magyarországon a cseh Orsak Rally Sport által üzemeltetett autó, amely a világ- és Európa-bajnoki futamokon is jól szerepel.
"Tavaly is jó volt a tempónk itt, tudtunk gyorsokat nyerni, most pedig az időjárás lesz az, ami beleszólhat a küzdelembe, hiszen a nagy meleg mellett záporokat jósolnak a futam idejére" - fogalmazott Velenczei, aki kiemelte, az autójuk a vb-n és az Eb-n is murván teljesít jobban, aszfaltos viadalokon egyelőre nincs nagy különbség a rivális gépekkel szemben.
A bajnoki pontversenyben egyelőre harmadik Német Gábor, Németh Gergely (Hyundai i20 Rally2) kettős szintén rajthoz áll a Mecsek-ralin, ahogyan a négyszeres magyar bajnok Hadik András, Kertész Krisztián páros (Ford Fiesta R5), valamint a WRC-s Citroen C3-mal Bútor Róbert és Tagai Róbert. A többi magyar élmenő mellett a vb-viadalokon is szereplő László Zoltán, Balázs Zsolt Mihály (Skoda Fabia Rally2) duó, illetve az Eb-n érdekelt László Martin, Berendi Dávid (Skoda Fabia Rally2) páros is tagja a több mint 200 versenyautót felvonultató mezőnynek.
Az 56. Mecsek-rali pénteken 14.45-kor rajtol, az első napon hat gyorsasági szakaszt kell teljesíteniük az indulóknak. A száguldás szombaton 10 órától, további hat szakasszal folytatódik, a végeredmény pedig 161 versenykilométer megtétele után alakul ki.
MTI - Fotó: MTI (archív)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több mint hétezer gyerek kapott...
- Orbán Viktor: nagyon nagy változás...
- Kutatás: az aktív szavazók körében...
- Álhír, hogy fizetős lesz a személyi...
- Visszatérítést kapnak a mohácsi komp...
- Fergeteges sikert arattak Kecskeméten...
- Advent utolsó hétvégéjén is...
- Szombat délutántól ingyen...
- Olimpiai Bajnokok Emlékfala: Konkoly...
- Állatorvosi ügyelet az ünnep alatt...