Döntetlent játszott Dárdai Pál válogatottja Törökországban
2012. január 24. kedd 12:58
Döntetlent ért el a Dárdai Pál által irányított NB II-es válogatott a törökországi edzőtábor első mérkőzésén, az azeri „U21-es" csapat ellen - olvasható az nb2.hu hírportálon.
Körülbelül húsz perc kellett ahhoz, hogy a bátortalanabb kezdés után magára találjon a magyar együttes, amely attól kezdve jó teljesítményt nyújtott, technikailag felül is múlta ellenfelét. Az értékes 1-1-es eredmény elérésében nagy szerepe volt a kitűnően védő Szántai Leventének is.
Dárdai Pál edző a találkozóról szóló beszámolóját a köszönetnyilvánítással és elismeréssel kezdte, hangsúlyozta, hogy nagyon jó állapotban lévő játékosokat kapott a klubedzőktől. Futballistái alkalmazkodni tudtak a nagy tempóhoz, gyorsan reagáltak a szituációkra. Kornis Attila góljával a 26. percben vezetést szerzett a magyar csapat, ezt az azeriek a 64. percben egy vitatható büntetőből kiegyenlítették.
A szövetségi edző szerint nagy szükség van az ilyesfajta összecsapásokra, fizikailag fejlődniük kell még a játékosoknak a nemzetközi porondon való helytálláshoz. A találkozón a kint lévő 19 mezőnyjátékos mindegyike pályára lépett, a kevesebb szerephez jutottak több játéklehetőséget kapnak majd a második edzőmérkőzésen. Azon a most pihenő kapus, Somodi Bence kezd majd.
A magyar csapatnak Dárdai Pál, Löw Zsolt és a kapusokkal foglalkozó Kövesfalvi István kedden is edzést vezényel majd, aztán szerdán újabb mérkőzés következik az orosz bajnokság egyik élcsapata, a Rubin Kazany második alakulata ellen.
Forrás: nb2.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jégeső, zivatar, villámlás veszélye...
- Életveszélyes sérültje is volt a...
- Lángoló autót oltottak a mohácsi és...
- A Dunán és a Pécsi-tavon is változott...
- Tizenkét baranyai kereskedő akadt...
- Február 15-ig lehet jelentkezni az...
- A kihűléstől mentettek meg egy idős...
- Az árokban kötött ki egy autó...
- Baranyai játékvezető lett a...
- Tovább emelkedhet az...