Dárdai Pál: nem esik le a gyűrű az ujjamról, mert kis srácokkal dolgozom, ez a legszebb állás a világon

Jótékonysági mérkőzést játszott a napokban a Dárdai Hertha Team a napokban Gerjenben. A meccs előtt adott interjúban Dárdai Pál, a pécsi és a magyar labdarúgás meghatározó alakja az elmúlt egy esztendőről, klubhűségről, terveiről is beszélt lapunk munkatársának.

- Hogy bírta egy évig foci nélkül ?
- Az ismerősök, a barátok, mindenki azt mondta, hogy nem fogom kibírni, és ahogy majd jönnek az ajánlatok, egyiket el fogom vállalni, mert ugye ízig-vérig edző vagyok és így tovább. De abszolút nem ez történt.

- Nem jöttek az ajánlatok?

- De igen, rengeteg volt, nagyon komoly felkérések mind a Bundesliga első osztályából, Kelet- Nyugat- Európából egyaránt. Jó csapatoktól és nagyon sok pénzért, de nem éreztem azt, hogy mennem kellene és csinálni. Nagyon gyorsan elment ez az év. Voltam hospitálni egy-két csapatnál, szerettem volna többhöz is menni, de jött a koronavírus-járvány. Ez az április- május nem úgy sikerült, ahogy elterveztem, még egy-két csapathoz szerettem volna elmenni megnézni, hogy dolgoznak, mit csinálnak. Viszont teljesen kipihentem magam. Egészségügyi szempontból átvilágítottam magam. A lábamon volt egy ciszta a sportból adódóan, kétszer kellett megműteni. Most már viszont teljesen rendben vagyok. Negyvennégy évesen itt állok egy kis túlsúllyal és egészséges vagyok. Úgyhogy ilyen szempontból ez pozitív. Az is nagyon jó volt, hogy a családdal sokat tudtam foglalkozni. Ez nem tett rosszat, mert az a négy és fél év azért, amit a Herthánáé dolgoztam, sok mindent felőrölt. Nem tudtam úgy odafigyelni az otthon dolgokra, most ezeket is helyre tettük.

- Azért azt ne mondja, hogy nem hiányzott a munka.

- A zsongás, az olyanokért való magyarázkodás, amiről egyáltalán nem is tehetek, tehát a fölösleges stressz, na, az nem. Amúgy persze hiányzik a munka, így most örömmel megyek az U 16-os csapathoz, július 15-én kezdődnek az edzések, jó kedvvel és szívesen fogok dolgozni. Talán a legszebb dolog az utánpótlásban dolgozni. Én szerencsére megtehetem. Nem kerestem se sokat, se keveset, nem panaszkodom, jól élek. Nekem nagyon fontos a család, a gyerekek. A következő pár évben meglátjuk, hogy jön be ez a vissza a profiktól az utánpótlásba- vonal. Hogyha úgy lesz, ahogy ezt most gondolom, akkor jól elleszünk. Nekem a gyűrű attól nem esik le az ujjamról, hogy kis srácokkal dolgozom, sőt, hogyha tudok nekik abban segíteni, hogy egyszer profik legyenek akkor ez a legszebb állás a világon.

- Nem is vágyik arra, hogy vezetőedző legyen egy nagy csapatnál?

- Én edző vagyok. Nekem a megítélésem rendben van Magyarországon, rendben van Berlinben is. Mind a két helyen megkértek egy-egy feladatra, nem nyomultam. Mind a kettőt nagy duzzogva - jelent meg egy széles mosoly az arcán - elvállaltam, és el is végeztem, szerintem tisztességesen. Németországban benne vagyok egy nagyon komoly kalapban, biztos, hogy lesz nagyon sok ajánlat, de most nem tudom azt mondani, hogy holnap itt vagy ott szeretnék edző lenni. Jelen állás szerint azonosulok a feladatommal, mint mindig, és szívesen megyek az utánpótlásba. Ez a legjobb a családnak, ez a legjobb a belső nyugalmamnak. Hogy mit hoz a jövő, azt majd meglátjuk, mert lehet, hogy elkezdem az edzőséget az utánpótlásban és azt fogom mondani, hogy mégis csak hiányzik a profi futball. Most erről viszont nem tudok beszélni, mert jelen pillanatban nem hiányzik.

- Ennyire hűséges a Herthához ?

Azt gondolom, szerencsés vagyok. Édesapám Pécsett a teljes pályafutását le tudta nyomni. Nekem sem kellett vándoréletet élni. Ez egy életre szól. Édesapámtól, édesanyámtól olyan mentális erőt kaptam, ami átsegített a nehézségeken, például amikor nem játszottam, vagy nem úgy sikerült valami, ahogy szerettem volna, mindig tovább tudtam lépni. Ezt megpróbálom továbbadni az én gyerekeimnek. Ha majd felnőttek lesznek, akkor meglátjuk, mit hoz a sors. Én azt mondom, Berlinben szeretnek az emberek, a klubhűséget meg így hozta a sors.

- Amikor a csapatának nem úgy ment, ahogy mennie kellett volna, nehéz volt „kívülállóként" csendben maradni?
 
- Nem szoktam kritizálni. Ebben az évben sem szóltam senkiről egy szót sem. Három vagy négy edző volt ebben az évben a Herthánák, én egyiküket sem bíráltam.. Elmentem a meccsekre. Megnéztem, elbeszélgettem az emberekkel. Reggel meg, amikor mentem vásárolni, nekem panaszkodtak a szurkolók, de akkor sem mondtam egy rossz szót sem, mert én ilyen vagyok. Teszem a dolgomat.. Ha valaki négy és fél évet edző valahol azért, az sok idő. Azt gondolom, most eljutottam oda, hogy nyugodtan, boldogan élek, jelen pillanatban nekem nem hiányzik semmi. Teljesen jó helyen vagyok.

Címlapképünk archív felvétel. 

Szilágyi Jenő - Fotó: MTI (archív)