Csillogó érmeket hoztak haza a Mohácsi TE 1888 karatékái a szezon első versenyéről
2022. november 05. szombat 09:33
A Wado Magyar Bajnokságon szerepeltek Budapesten a Mohácsi TE 1888 karatékái, ahol 16 klub több száz nevezője között indultak el.
A felkészülési időszak az augusztusi alapozástól a versenyt megelőzően tartott, esetenként hétvégi edzőtáborokban is.
A csapat lelkes volt, felkészült, de mégis kicsit félve indult útra, mivel ez volt a tanév első versenye.
A kezdő gyerek kategóriákkal kezdődött a verseny, ahol Juhász Csanád és Suba Botond első helyezést ért el.
Kajdács Zsófia három győztes mérkőzés után a döntőben kapott ki, így második helyen végzett.
Lantos Zsófia az idő lejárta előtt csodálatos fejrúgást hajtott végre, így a továbbjutásra is volt esélye, de végül a harmadik helyen végzett.
Testvére, Lantos Gergő szintén a döntőig jutott, el ahol sajnos kikapott így a dobogó második fokára állhatott fel.
Ekkor következett Török Barnabás aki sorban nyerve küzdelmeit a kategóriájában arany érmet szerzett.
Barbabás örömteli pillanatait és boldogságát követte Lucza Csaba, aki szintén meglepetést okozott és sikerült a döntőig szárnyalnia formagyakorlatban, és a második helyen végeznie.
Magyar Zalán és Ziegler Zsófia a bajnokságon 5. helyen végeztek.
Várda Jakabnak, Jáhn Dominiknek és Nagy Lillinek nem sikerült jó eredményt elérni, de edzőjük, Dallos Éva szerint szorgalmukkal , kitartásukkal és alázatukkal hamarosan ők is bizonyítanak majd.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángoló épületet oltanak a tűzoltók...
- Több mint hétezer gyerek kapott...
- Orbán Viktor: nagyon nagy változás...
- Kutatás: az aktív szavazók körében...
- Visszatérítést kapnak a mohácsi komp...
- Álhír, hogy fizetős lesz a személyi...
- Szombat délutántól ingyen...
- Fergeteges sikert arattak Kecskeméten...
- Advent utolsó hétvégéjén is...
- Új módszerrel gyógyítják a...