Baranyában, Orfűn és környékén kezdődik szombaton a hazai ralis szezon
2022. március 17. csütörtök 12:40
A szombaton sorra kerülő Orfű-ralival kezdődik meg hivatalosan a magyarországi ralis idény, de az eseményen csak a Rally2 és a Rally3 kategória indulói versenyeznek, az élvonalba tartozó, vagyis a Rally1-es párosok tesztelésre használhatják a viadalt.
A Mercarius országos ralibajnokság első futamát, a Salgó-ralit jövő hétvégén rendezik majd Salgótarjánban és környékén, azonban az abszolút élmezőny tagjai közül többen is beneveztek az orfűi versenyre, hogy tesztelni tudják a technikát.
Közülük is talán a legnagyobb név a 2020-ban kategóriagyőztes, 2019-ben a nyíregyházi Európa-bajnoki futamot megnyerő Turán Frigyes, aki az idén régi-új navigátorával, Farnadi Ágnessel vág neki a bajnokságnak.
"Nagyon várjuk az Orfű-ralit, amely számunkra egy valós versenykörülmények között zajló tesztfutam lesz, így az értékelésbe természetesen nem számít bele az eredményünk" - mondta az MTI-nek Turán.
A Shell Helix Ultra csapat versenyzője hozzátette, jó pályákon, két klasszikus mecseki gyorsaságin tesztelhetnek majd három körben, így ki tudják próbálni, milyen munkát végeztek az előző év vége óta a Volkswagen Polo GTI R5 versenyautón.
Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke kiemelte, az utánpótlás szempontjából különösen fontos verseny az orfűi, mert a Rally2-ben és a Rally3-ban is sok tehetséges fiatal versenyzőpáros áll rajthoz, nekik pedig minden futamra szükségük van a fejlődéshez.
"Ugyanakkor a hazai élmezőny szempontjából is kiemelt jelentőségű ez az esemény, sokan ugyanis itt próbálják majd ki az új, vagy a téli szünetben tovább fejlesztett autójukat, esetleg az új navigátort, csapatot" - mondta az MNASZ elnöke, aki hozzátette, Orfűn mindig jó hangulatú, remek versenyeket sikerült rendezni, és biztos abban, hogy ez most sem lesz másképp.
Az Orfű-ralira a Rally2-es és a Rally3-as kategóriában is 46-46 páros nevezett be, előbbi géposztály indulóira 76 kilométernyi, utóbbiéra pedig 50 kilométernyi gyorsasági szakasz vár szombaton. Tesztelési szándékkal több mint 20 páros indul a bajnoki élmezőnyből, nekik szintén a 76 kilométeres versenytávot kell teljesíteniük.
Képünk illusztráció.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Lángoló épületet oltanak a tűzoltók...
- Páncélozott járművekkel is védelmezik...
- Rangos díjat nyert Németh László, a...
- Több mint hétezer gyerek kapott...
- Vasárnap ér véget a rendőrségi razzia...
- Állatorvosi ügyelet az ünnep alatt...
- A nyertes gyermekrajzokat láthatjuk a...
- Olimpiai Bajnokok Emlékfala: Konkoly...
- Szombat délutántól ingyen...