Balhé a szolnoki meccsről kitiltott magyar zászlók miatt
2013. február 21. csütörtök 11:41
"Értetlenül és mélységesen felháborodva" áll a Szolnoki Olaj KK-Hapoel Holon nemzetközi kosárlabda mérkőzésen történtek előtt a Jobbik, közlésük szerint a keddi meccsen a biztonságért felelős cég nem engedte, hogy a hazai csapat szurkolói a mérkőzésre bevigyék a magyar zászlóikat.
Az ellenzéki párt MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, az intézkedés okát kereső kérdésre a szurkolók azt a választ kapták, hogy az izraeli csapat biztonsági vezetőjének az volt a kérése: ne engedjék be a magyar zászlókat, ellenkező esetben az izraeli csapat nem lép pályára. A szurkolói drapériákat sem engedték be, és a reklamáló szurkolókat a Fidesz által hozott törvényre hivatkozva a mérkőzésekről való kitiltással fenyegették - tették hozzá.
A Jobbik felszólítja Szalay Ferenc fideszes szolnoki polgármestert - aki a Magyar Kosárlabda Szövetség elnöke is -, valamint Pintér Sándor belügyminisztert, hogy "valljanak színt": egy Szolnok város által támogatott csapatnál a magyar zászló miért nem lehet ott a mérkőzésen. Emellett szorgalmazzák annak kivizsgálását, hogy a rendőröknek és a Védelem Holding Zrt. szolgálatban lévő biztonsági őreinek ki adott utasítást "erre a förtelmes, a magyar nemzetet mélyen sértő és megalázó intézkedésre".
Az ellenzéki párt javasolja továbbá, hogy Szalay Ferenc kérjen bocsánatot a szurkolóktól.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tűz ütött ki egy baranyai ház pincéjében
- Ötven éve szolgálja a hazát Mácsai...
- Egész januárban teljes pompájában...
- Pécsi kórházban őrjöngött egy...
- Az árokban kötött ki egy autó...
- Akinek húsz percnél többet késik a...
- A kihűléstől mentettek meg egy idős...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Rendőrök oltották el a tüzet egy...
- Már virágzik a magyar kikerics a...