Az utolsó futballmohikán, Szőcs János második hazájának tekinti Baranyát

Egy pécsi futballgeneráció utolsó élő tagja Szőcs János (archív képünkön balra). Az első NB I.-es mérkőzésén a Pécsi Dózsa 1955 februárjában, a Tüzér utcában nyert 3:0-ra, a Szombathely ellen. A tizenegy pécsi labdarúgóból már csupán a 87 éves Szőcs János tud mesélni a múltról, az egykori a társakról. Meg a válogatott kerettagságáról, arról, amikor majdnem beállt a kései Aranycsapat tagjai közé Svédország ellen, de Sebes Gusztáv szövetségi kapitány másképp döntött, mert Gösta Löfgren szépített, a skandinávok feljöttek. Az emlék mégis szép, ráadásul örökké él az idős szakember fejében. 

A közérzete jó, a súlyos betegségek elkerülték, a hangja nem remeg, a memóriája kitűnő. Nyilván a remek gének, meg a szerencse is Szőcs János oldalán állnak, hiszen nem panaszkodik lábfájásra, derékhasogatásra, szívritmuszavarra. Az életben majdnem mindig Fortuna szekerén ült Janó bátyánk. Amikor nem, akkor sem lett kimondottan bosszús.

- Ma is előttem van a pillanat, amikor Sebes Guszti bácsi odaszólt nekem, hogy menjek melegíteni. - Idézte fel a fontos pillanatot Szőcs János. - Úgy tűnt, Buzánszky Jenő helyett léphetek pályára. A meccs előtt arról volt szó, ha magabiztosan vezetünk, akkor kapok esélyt a játékra. De 1955. november 13-a nem az én napom volt. Mert Gösta Lögren betalált a 66. percben, 4:2-re módosult az állás, engem pedig visszarendeltek a kispadra. A kapitány azzal nyugtatott meg, hogy nem szeretné, ha nekem kéne fognom „éles" helyzetben az ellenfél veszélyes emberét.

- Ezért talán joggal átkozhatná a sorsot, a balszerencsét, az ellenfél csatárát is.

- Nem volt ez akkoriban annyira éles dolog. Bevallom, olyan csillagok mellett, mint Puskás Ferenc, Bozsik József, Kocsis Sándor, Czibor Zoltán, meg a többiek, örömnek számított a lehetőség is. Természetesen, el lehet játszani a gondolattal, mi lett volna, ha másképpen alakulnak az események, de ma már mindegy.

- Megfordult a Pécsi Dózsa, meg a Komlói Bányász mellett a Budapesti Honvédnál is. A határátlépésekről akadnak emlékei?

- Mindenki a „csempészéseket" emlegeti, ha ez kerül szóba. Valóban, amikor kijutottunk Bécsbe, akkor a bőröndjeink visszafelé nem voltak üresek. A Vám- és Pénzügyőrség egykori parancsnoka a Magyar Labdarúgó-szövetségben (MLSZ) vezető beosztást töltött be, ő azt kérte, ne essünk túlzásokba. Tényleg hatalmas dolog volt orkánkabátot, meg nylonharisnyát venni kinn, de azért a játékon volt inkább a hangsúly.

- Edzőként is kipróbálhatta magát, de már a Pécsi MSC kispadján.

- Bár az ország nyugati végén, Ikerváron születtem, Zalaegerszegen is rúgtam a labdát, de Pécshez kötnek a főiskolai tanulmányaim. Ott, meg Komlón is futballoztam, ezért a második hazám talán Baranya. A kispadokat is megkaptam mindkét együttesnél, nem csupán Egerszegen. Egy mérkőzés erejéig felkértek szövetségi kapitánynak, azaz kaptam némi kárpótlást a nemzeti csapatnál is. De őszinte bánatomra a régi társak mind itt hagytak magamra. Az életem nyugodt, amíg jó az idő, Keszthelyen vagyok a felségemmel, máskor meg a zalai megyeszékhelyen élek. Járok a ZTE meccseire, még autót is vezetek, panaszra nincsen komoly okom. A régi pécsi játékosokra szeretettel gondolok, voltunk velük a Magyar Népköztársasági Kupában (MNK) a döntőben 1978 nyarán. De a Ferencváros 4-2-re vert meg minket, igaz vezettünk 0-2-re is, de vidékiként, a Népstadionban nem lehetett esélyünk. Hosszabbításban maradtunk alul, akadt pár kétes ítélet a 120 perc során.

Pucz Péter - Fotó: Laufer László (archív)