Az oroszokkal játszik felkészülési meccset a fociválogatott
2017. március 08. szerda 17:00

Június 5-én az Oroszország elleni felkészülési mérkőzésen szerepel legközelebb hazai közönség előtt a magyar labdarúgó-válogatott.
A szövetség (MLSZ) honlapjának tájékoztatása szerint a következő világbajnokság házigazdája a Groupama Arénában lép majd pályára. Előtte március 25-én, Portugáliában, világbajnoki selejtezőt játszik a FIFA-rangsorban 27. magyar csapat, az oroszok elleni találkozó után pedig június 9-én Andorrában vív vb-selejtezőt Bernd Storck együttese.
Az orosz válogatott - mely jelenleg 61. a világranglistán - a legutóbbi négy Európa-bajnokságra, valamint a 2014-es, brazíliai világbajnokságra is kijutott.
Eddig négyszer játszott a két együttes, a magyarok mérlege egy döntetlen mellett három vereség. Legutóbb 2014 novemberében, ugyancsak felkészülési mérkőzésen találkozott a magyar csapat a jelenleg Sztanyiszlav Csercseszov irányította oroszokkal, és akkor - még Dárdai Pállal a kispadon - 2-1-es vereséget szenvedett a Groupama Arénában.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Felföldi László: húsvétkor történt...
- Még két napig várják az Ifjú...
- Ezek a csapatok mérkőznek a Baranya...
- Szörnyű tragédia történt Baranyában:...
- Kora nyárias napunk lesz húsvétvasárnap
- Elindult a virágzás, munkába állt 20...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Csillagesőt, sőt, tűzgömböket is...
- Óriási pácban van egy halőr és három...
- Vers mindenkinek - Krisztus támad és...