Akit Garami talált ki: Tomka János a pályán kívül is jól bánik a magas labdákkal

A megjelenése rendre kifogástalan, haja állandóan „bedobva". Ráadásul a véleményét ritkán fojtja magába. A korábbi pécsi élvonalbeli labdarúgó, Tomka János gyors volt, technikás, a sikerek sem kerülték el a zöld gyepen. Ennek ellenére, amiben messze a legjobb napjainkban is, az a szövege. Humora egyszerűen gyilkos, nála nagyon kell ügyelni a végszavakra, mert minden magas „labdát" leüt, méghozzá kíméletlenül. 

- Engem Garami József „talált ki", ehhez kétség sem férhet - árulta el Tomka János. - A korabeli sportiskolában kezdtem Pécsett, onnan kerültem a Pécsi VSK-hoz. De az „Öreg" egyszerűen addig járt a nyakamra, míg elköteleztem magam a Pécsi MSC-hez. Hetente fizette nekem vasárnaponként a kólát meg a gesztenyepürét, miközben válogatottságról duruzsolt. Ez mondjuk részben meg is valósult, úgyhogy büszke vagyok a felfedezőmre.

- Mégis csak nehezen talált helyet az akkor nagyon sikeres Pécsben.

- Persze, mert Józsi bácsi elve az volt, évente csak egy, legfeljebb két embert tud beépíteni egy remek gépezetbe. Valahogyan mindig én maradtam ki a következőből, de azért egyszer csak rám esett a választása. erre elment négy szezonom, szerencsére fiatalon.

- Nem is lett aztán hálátlan érte! Illedelmesen megköszönte a bizalmat?

- Már az Újpestben voltam, amikor egyszer kimentünk edzőtáborba egy német, Duna-menti kisvárosba. Egy ódon, elegáns kastélyban laktunk, ahol antik, nehéz bútorok voltak. Vacsora után minket, játékosokat egy sör után felküldtek az emeleti szobákba, a vezetők meg lenn maradtak. Akadtak bűntársaim, velük kicsavartuk az izzókat, de előtte egy magas szekrényt Garami mester ajtórésébe húztunk, pont illett oda. Mikor éjszaka visszatértek, botorkáltak, tapogatóztak a sötétben. Aztán Józsi bátyám belépett a szekrénybe, de hamar belátta, nem tud továbbmenni. Lett belőle balhé, pénzbüntetés, mert sejtette, de inkább tudta, ki állt a háttérben.

- Tatán sem hívott senki nyomozókat, amikor elsötétült az edzőterem.

- A védőknek külön volt foglalkozás, mi éppen végeztünk, jöttünk kifelé. Szlezák Zoltán odaszólt, hogy biztosan nem merem lekapcsolni a villanyt. Nekem több se kellett, mert csattant is a főkapcsoló. Jó tíz másodperc múlva visszaváltottam, na, abból lett az igazi balhé. Mert kiderült, az akkori higanygőzlámpák esetében ez tilos volt. Csak negyven perc múlva lehetett a rendszert újraindítani, a kihűlést követően. A tréning a támadóknak elmaradt, nekem 5 000 forintot ért a buli, miközben 80 000 volt a keresetem.

- Mohácson minden rendben ment?

- Majdnem! Jó volt a társaság, bár páran eléggé egocentrikusak voltak. Mindegy, én kettős igazolással, Újpestről jártam oda játszani egy sérülés után, jó pénzért. Igaz, azt később keresték valakin, amit ránk költöttek, de ez nem ránk tartozott. Sopronban, az NB II-ben, az első percben egy csúszós pályán, az egyik társam hamar kapott egy kötényt. Erre megfordult, majd hátsón billentette a pimasz ellenfelet. Maradt 89 percünk, de emberhátrányban. Nagyot küzdöttünk, a kapusunknak, Kovácsevics Árpádnak nem volt ideje leesni a földre, annyit volt a levegőben. Kiharcoltuk a döntetlent, de alig éltünk. Az első kocsmában mindenki ivott három nagyfröccsöt, ami meg is látszott a legénységen. Sírtunk, nevettünk, mindenki nagyon felszabadult volt. Mondjuk a sofőr nem fogyasztott alkoholt, meg én, mert másnap reggel mennem kellett kocsival vissza, a Megyeri útra.

- Profiként Izraelben is megfordul, két egész meg egy fél szezon erejéig.

- Nagyon meg is szerettem az ottani életet. Mikor hazatértem, megtanultam rendesen a nyelvüket, már írni is tudok. Visszajárok hozzájuk, örömmel fogadnak, ám egyedül megyek. A feleségem meg a fiam nem ülnek repülőre. De magam is elboldogulok azon a vidéken.

Pucz Péter - Fotó: Dittrich Éva