Akinek a sprintekkel sem volt gondja - A legendás mohácsi gyúróra, Szabó Lászlóra emlékezünk

Hétfőn érkezett a szomorú hír, elhunyt Szabó László, vagy ahogy mindenki szólította Mohácson, Zsömi, aki harminchét évet húzott le a MTE labdarúgó-szakosztályánál. A legendás gyúró iránti tiszteletünket kifejezve elevenítjük fel a 2015-ben vele készített interjúnkat.

- Úgy kerültem a pályára, hogy egy közeli ismerősöm megkérdezett, nem vállalnám-e el az NBII-es ificsapatnál a technikai vezető szerepét. Dárdai Feri volt az edző, akivel ismertük egymást látásból, és amikor elmentünk hozzá, annyit mondott, hogy ha hétvégén tudok, már mehetek a csapattal. Másfél évig voltam a csapat intézője, ebből egy évig az MTE pályán dolgoztam, majd kikerült az ifi és a serdülő csapat is Újvárosba - mesélt a kezdetekről Szabó László.

Fogalma sem volt, mit csinál egy gyúró, de bevállalta, és bejött

 - Mindig a felnőttek után edzettünk, és amíg nem kezdődött az edzés, addig a kapu mögötti keskeny bemelegítő részen mozogtak a fiatalok. Az egyik ilyen délutánon jött oda hozzám az MTE elnöke, Varjú István azzal, hogy szeretné, ha elvállalnám a gyúró szerepét. Nagyon meglepett, hiszen én még sohasem csináltam ilyet, sőt, még csak nem is láttam, hogyan néz ki egy gyúrás, ám megígérte, hogy minden segítséget megkapok majd.

Az akkori felnőtt csapat edzője, Mathesz Imre és azok a játékosok, akik már megjárták az NBI-et is, rengeteget segítettek az újonc gyúrónak, aki egyre jobban kezdett belejönni a szakmába.

- Nem hagytak békén, hogy végezzem el az iskolát Budapesten, a Sportkórházban. Nyolcvanezer forintba került, de a TSZ segített kifizetni. Nagyon jó tanárok, sőt orvosok tanítottak és a képzés komolyságát jelzi, hogy összesen négyszer lehetett hiányozni. Sokan megbuktak, neves sportolók is, nekem sikerült jó eredménnyel zárnom. 

Így lett Szabó László huszonhat évesen az első gyúró Mohácson.

"Mi van a táskádban, Zsömi? Kőműveskanál?"  

- Az embereknek fogalmuk nem volt, mi dolga van egy gyúrónak, ezért olyanokat mondtak nekem, hogy biztos meleg vagyok, mert levetkőznek előttem a focisták, meg hogy biztos kőműveskanalat viszek a táskámban, utalva az első szakmámra. Közben el sem tudták képzelni, hogy milyen, amikor tizenhat embert kell legyúrni meccs előtt, vagy edzések után. A meccs végén sokszor én is kikészültem. Mikor átmentünk a büfébe, mindig ittam egy kisfröccsöt és bizony volt, hogy le kellett tennem a poharat, és csak az ötödik próbálkozásra tudtam felemelni.

Sztorikból nincs hiány, volt, hogy lefutotta az ellenfél gyúróját 

- A Szekszárddal játszottunk, és volt egy kettős sérülés a pálya túlsó oldalán. A szekszárdi gyúró és én is felálltam, vártuk, hogy beengedjen minket a játékvezető, közben azonban a nézők arra fogadtak vajon ki ér oda előbb a sérültekhez. Pár perc múlva egy üveg pezsgővel lett gazdagabb, aki rám szavazott.

Egy másik alkalommal Pesten volt bajnokink. Esett az eső, amikor egy játékosunk megsérült, és mivel a bírónak fenn volt a keze, én úgy értettem, hogy mehetek ápolni. Elkezdtem rohanni, azonban a játékvezető jött felém, hogy engem meg ki engedett be, és menjek le a pályáról. Gyorsan kellett döntenem, így hát kikerültem, csakhogy elvesztettem az egyensúlyomat, féltérdre estem, métereket csúsztam a füvön, és végül pont a játékoshoz érkeztem.

- Csodálatos időszak volt, olyan helyeken jártunk, ahova más belépőt sem kapott. Ezért is volt fájó, amikor fél évre megszűnt a csapat. Hiába kezdtünk mindent elölről, nem tudtunk benn maradni az NB II-ben.

Ma már a fia gyúrja a játékosokat, ő a pálya közelébe se megy  

- Huszonnyolc évig voltam gyúró, és az az igazság, hogy elfáradtam, a fiatalok másképp gondolkodtak, őket már nem érdekelte igazán a foci, csak úgy kijártak edzésre, elvoltak. Akkor megkértek, hogy vállaljam el a takarítást és a mosást. Négy évig minden délelőtt kimostam, de szívesen csináltam, csak úgy éreztem, hogy ez már kitolás.

Másfél éve azt mondták, hogy nem tudnak tovább fizetni. Nagyon fájt, hiszen még csak egy kézfogás sem járt azért a sok áldozatért, amit hoztam a klubért. A játékosok helyett én jártam bevásárolni, amíg edzettek, mert nekik nem volt idejük, csak hagytak egy cetlit és pénzt, én meg kétszer fordultam biciklivel. Az öltöző mindig ragyogott, hiába volt takarítónő, ő azt nem tudta milyen, amikor a cipőről leesik a sár és egyből fel kell takarítani, hogy mire lefürdenek a fiúk, ne lépjenek bele.

A gyúró elmondta azt is, hogy hiába hallja a lakásából a hangosbemondót, vagy a közönség morajlását, ha gól esik, nem szokott már járni meccsre. Bajnokik után felhívja a fiát, aki jelenleg a felnőtt csapat gyúrója, és ő meséli el röviden, hogy mi történt a meccsen.

EQM