A keménymag inkább a stadionnál lesz a magyar-román idején
2013. március 19. kedd 16:12
A magyar válogatott legnagyobb szervezett szurkolói csoportja nem vesz részt pénteken az '56-osok terére szervezett kivetítős meccsnézésen, melyet a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szervez - tudta meg a Pécsi Újság.hu. A keménymag inkább a Puskás Ferenc Stadion mellé megy, ahol az érdeklődők szintén kivetítőn követhetik a mérkőzést, a sípszó előtt pedig koncertek is lesznek.
Mint ismert, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) zártkapussá nyilvánította a március 22-i Magyarország-Románia világbajnoki selejtező mérkőzést. Hogy a szurkolókat valamelyest kárpótolják az elmaradt élmény miatt, az MLSZ a budapesti '56-osok, azaz az egykori Felvonulási térre szervezett programot.
Bukarestbe is elmennek
Kiss Péter, a Carpathian Brigade tagja munkatársunknak elmondta, a szeptember hatodikai Románia-Magyarország mérkőzésre különvonatos utazást szerveznek, amelynek köszönhetően akár ezer-ezerkétszáz szurkoló utazhat szervezetten Bukarestbe. A befizetési határidő április 21-e, aki eddig az időpontig utal, 17500 forintért vonatozhat a román fővárosba.
További részletek a szurkolóibusz.hu oldalon olvashatóak.
A válogatott mérkőzések hangulatáért "régóta felelős" Carpathian Brigade szurkolói csoport azonban már a helyszín megjelölése pillanatában nemtetszését fejezte ki, mondván, a szurkolóknak - ha már be nem lehet menni -, legalább a stadion mellett a helyük. Mivel a szövetség ragaszkodott a helyszínhez, a keménymag saját programot szervez március 22-re, a Puskás Ferenc Stadion Dózsa György úti bejáratához.
Mint azt munkatársunk a szervezőktől megtudta, „a válogatott iránt érzett szolidaritás, valamint a szurkolók iránt érzett tisztelet jegyében a meccskezdés előtt koncertet ad többek közt a Hungarica, a Kárpátia és a Romantikus Erőszak is".
A szurkolói csoport vezetői azt ígérik, olyan hangulatot varázsolnak az aréna mellé, hogy a játékosok elfelejtik, hogy üres lelátók előtt játszanak.
A programok 18.30-kor, a mérkőzés este fél kilenckor kezdődik.
Képünkön: így szurkol a magyar tábor.
P. P. - MTI-fotó
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tűz ütött ki egy baranyai ház pincéjében
- Ötven éve szolgálja a hazát Mácsai...
- Akinek húsz percnél többet késik a...
- Az árokban kötött ki egy autó...
- A kihűléstől mentettek meg egy idős...
- Pécsi kórházban őrjöngött egy...
- Egész januárban teljes pompájában...
- Rendőrök oltották el a tüzet egy...
- Már virágzik a magyar kikerics a...
- Már csak néhány hét, s indul a...