A kapitány szerint nem szerepeltek rosszul úszóink
2021. augusztus 01. vasárnap 15:22
Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya szerint a koronavírus-járvány okozta egyéves halasztás, illetve a reggeli finálék jelentősen alakítottak az erőviszonyokon, ugyanakkor nem tartja gyengének a szereplést, hiszen korábban még egyszer sem sikerült ennyi versenyzőnek olimpiai döntőt úsznia.
"Én mindenképp arra helyezném a hangsúlyt, hogy tizenhárom döntőt úszhattunk, azokban szerepelt mindösszesen tizenöt ember, azaz a válogatottnak csaknem a fele, továbbá hogy mindenkire ugyanazok a kvalifikációs szabályok vonatkoztak, így volt miénk az egyik legnagyobb csapat, vagyis nem gondolnám, hogy olyan gyengén szerepeltünk volna" - idézte a szövetségi kapitányt a magyar szövetség közleménye a tokiói olimpia úszóversenyeit követően, melyek során Milák Kristóf révén egy arany- és egy ezüst volt a magyar éremtermés.
"Arra pedig nem is emlékszem, volt-e valaha három negyedik és három ötödik helyünk - láttuk, mennyire voltak a dobogótól, azaz az olimpia előtti elvárások egyáltalán nem voltak a valóságtól elrugaszkodottak" - mondta Sós Csaba hozzátéve, hogy Kenderesi Tamásnak 200 méter pillangón hét század, Verrasztó Dávidnak pedig 400 méter vegyesen 21 század hiányzott a bronzhoz. Megjegyezte, a 200 méter pillangón Kapás Boglárkát is a dobogóra "képzelték", Hosszú Katinkáról nem is beszélve, aki címvédőként 400 és 200 méter vegyesen sem került fel a dobogóra.
"Úgy is mondhatnám: amennyire fájóak a negyedik helyek, annyira értékesek is. És az is érzékelhető, Európának sokadszor sem feküdt a távol-keleti helyszín, amit pláne megbolondítottak a reggeli döntők. Tudom, mindenkinek ugyanazok a feltételek, ám nagyon nem mindegy, milyen időzónából érkezve kell csúcsteljesítményt nyújtani" - mondta Sós Csaba, ugyanakkor leszögezte, ha a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú "csak átlagos formát fut itt, mindjárt ott vagyunk az élmezőnyben".
Öt évvel ezelőtt, Rio de Janeiróban négy magyar úszó is ott állt a dobogón, most viszont, ahogyan 2000-ben és 2008-ban, csupán egyetlen versenyző tudott érmet szerezni:
"Mindenki emlékezzen vissza: már a 2017-es budapesti világbajnokságon elmondtam, itt még együtt úszott a múlt, a jelen és a jövő. Most az őrségváltás halasztódott egy évvel a Covid miatt, de muszáj beletörődnünk: ahogy sok évig nem láttunk hasonló csodákat, mint amit a Darnyi-Egerszegi-Rózsa-Czene-féle generáció csinált, úgy most sem számíthatunk arra, hogy Cseh Laci, Gyurta Dani, a Verrasztó-testvérek, Jakabos Zsuzsa, Hosszú Katinka után belátható időn belül érkezik egy ilyen szupergeneráció" - nyilatkozta Sós Csaba aki szerint a most induló Úszó Nemzet Program úgy kell, mint egy falat kenyér: "Ez olyan mértékben bővíti ki a merítési lehetőséget, hogy sokkal nagyobb eséllyel találunk még több tehetséget. Mert a rendszer nem rossz: harmincketten kvalifikáltak, ami nagy szó, és Milák Kristóf példája mutatja, akiben ott van az extraklasszis adottság, azt a magyar szisztéma elviszi a legmagasabb csúcsig."
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Lángoló épületet oltanak a tűzoltók...
- Páncélozott járművekkel is védelmezik...
- Rangos díjat nyert Németh László, a...
- Vasárnap ér véget a rendőrségi razzia...
- Állatorvosi ügyelet az ünnep alatt...
- A nyertes gyermekrajzokat láthatjuk a...
- Visszatérítést kapnak a mohácsi komp...
- Szombat délutántól ingyen...
- Több mint hétezer gyerek kapott...