"Úr ír" - vallja az Eötvös József Emlékérmet kapott Kovács József Hontalan mohácsi költő

Az Eötvös József Cigány-Magyar Pedagógiai Társaság eredményes esélyteremtő pedagógiai munkásságának elismeréseként Eötvös József Emlékérmet adományozott a mohácsi Kovács József Hontalannak.

(Tekintettel a költővel való több mint másfél évtizedes ismeretségre, az interjú során megtartottuk a tegező viszonyt.)

- Hogyan kerültél a társaság „látóterébe"?
- Az 1980-as években lettem tagja e szerveződésnek, amelyet a két hete elhunyt Rácz Gyöngyi hívott életre többekkel együtt még 1986-ban. E szellemi műhely a kezdetektől minden lehetséges eszközzel segíteni igyekezett a honi cigányság felzárkóztatását, tanítását. Rácz Gyöngyitől alkalmasabb személy aligha vezethette volna e társaságot: a maga erejéből, szorgalmából három diplomát szerzett, s mindenki csak tanulhatott tőle, aki kapcsolatba került vele. Diák, ember, pedagógus, művész - mindenki. Én is, sokat. 
Nagy példa volt, nagy minta, olyan, amilyen 50 évente egy, ha születik. Amit az életben elért, azt nőként, cigányként érte el - ez már évtizedekekkel ezelőtt sem volt hendikep. Ahogyan most sem az. Szóval, Gyöngyike volt az, aki az Országos Pedagógiai Inézet munkatársaként az 1980-as évektől igyekezett bevonni engem e munkába. Segítségével nagyobb lapokban is publikálhattam, írásaim többek között az Új Tükörben és az Élet és Irodalomban is megjelentek. Mi tagadás: nem voltam udvarias szerző. A cigányság mélyszegénységéről, elesettségéről, az esélyegyenlőség problémáiról a maguk valóságában igyekeztem képet adni - ebből persze adódtak is botrányok, sőt, akkori lakhelyemről, egy munkásszállásról ki is pateroltak a hatalmasok a megjelent riportok miatt. 
Tanítottam is: a gyerekek csüngtek rajtam, mert a lehető legközvetlenebb hangot ütöttem meg velük, s talán azért is, mert sok szempontból másként közelítettem a tanításhoz és hozzájuk, mint a végzett pedagógusok. Mégis, elfogadtak, hiteles voltam számukra. Volt olyan órám, ami este hétkor kezdődött el és hajnali négykor már én szóltam rá a tanítványaimra: „Na, most már aztán mars lefeküdni!"

- Nem először ismerik el hivatalosan is, amit a cigányságért tettél, teszel. Tavaly a Baranya Megyei Önkormányzat Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Díját vehetted át, most pedig itt az Eötvös József Emlékérem. Íróként, költőként nem hiányzik valamilyen irodalmi díj?
- József Attila-díjra többször is felterjesztettek.

- Mégsem kaptad meg.
- Nem, valamiért mindig lemaradtam a végleges neveket tartalmazó listáról. Visszatérve az Eötvös Emlékéremre: mivel erkölcsi díj, számomra semmivel sem kisebb értékű vagy jelentőségű, mintha valamilyen irodalmi elismeréssel illettek volna. Természetesen nagyon megható és megtisztelő, hogy a díj adományozói rám gondoltak. És... és bevallom, gyakran hallom még most is azt a vastapsot, amit a díj átvételekor vehettem át.

- A díjjal járó oklevélen egy Eötvös-idézet olvasható: „Az anyagi szabadságot csak akkor vívhatja ki egy nép, ha szellemi szabadságát már megszerezte...". Hogyan látod, e tekintetben hol tartunk e „szerzésben"?
- József Attila azt mondta: a nemzet közös ihlet. Én ezt úgy írom át, hogy „a nemzet jólétet jelent". Igen, valahová tartozást, a dolgukat tisztességgel tevő emberek közösségét, az ő egymás és a többségi társadalom általi megbecsülésüket, függetlenül a bőrszínűktől, származásuktól. Az ország a súlytalanság állapotában van. Demokráciát csak demokraták tudnak csinálni. 
A világ Amerikára haragszik, mondván: mindenben rátelepszik a többi nemzetre. Abban viszont nyugodtan követhetnék a példáját, hogy ott a tehetségek megjelenési, kibontakozási lehetőséget, ösztöndíjat és egyéb segítséget kapnak. Mert Amerika tudja, hogy ha ilyen módon a tehetségek hóna alá nyúl, abból később az egész nemzet profitálni fog. Igen, többek között e felismerés is tette szuperhatalommá az USA-t.

- Pár éve úgy nyilatkoztál: „Úgy élek, hogy taposóaknákon járok..." Megszűnt már ez a „harctéri" fenyegetettség vagy még mindig tart?
- Az aknamezőkről tovább léptem. Egy ideje felrobbanó vulkánokon botladozok, haladok. A kettő annyiban hasonlít, hogy mindkettő váratlanul lép működésbe vagy aktivizálódik... A fenyegetettség érzete nem szűnt meg, hiszen állandó, rendszeres jövedelmem nincs. De, valahogyan élnem kell. Szerencsére van néhány barátom, művészek, festők és mások, akik segítenek nekem, rajtam.

- A társad Pethes Mária költőnő. Hat valamiképpen a költői világodra, a lírádra, hogy a párod is irodalmár?
- Pethes Mária ékszerember és költő, a Földbolygó Kulturális Örökségének hatalmas része. IV. Béla királyunk az ősapja, persze, hogy nagy hatással volt rám és van. Költői értelemben is, noha különbözik a formai alkotómódszerünk. Ám azonosak vagyunk abban, hogy érvényes műveket kell létrehoznunk, ami hatással lehet a felnövekvő, új nemzedékre. Nagyon szép nő. Minden szempontból az Igazak Frakciójának tagja.

- Az asztalodon fekvő füzetben félig megírt verset látok.
- Az ötödik abból a hatvanhatból, amelyet a 2006-ban 66 évesen elhunyt kiváló festőművész, Boris Salamaha emlékére írok, s amelyet ugyanennyi kép, festmény, grafika fog illusztrálni. Vagyis, még a kötet elején tartok. Bevallom: nehezen haladok, nehezen írok. De írok. Írok, mert hát mi változott itt? Semmi. Úgy van, ahogy régen: „Úr ír..."

Ádám Miklós