Több mint kilenc évtizede is téma volt Mohácson a híd - Így finanszírozták volna az építését

Arról nehéz lenne pontos tényeket felvonultatni, mióta él a mohácsiak lelkében, szívében a híd kérdése. Az azonban bizonyos, hogy több, mint kilenc évtizeddel korábban az önkormányzat foglalkozott a témával, méghozzá részletesen. Még egy naiv, kissé hihetetlen finanszírozási lehetőség is körvonalazódott a Mohácsi Hírlap című hetilap hasábjain.  

Ha csak a lényeget kellene megragadni, akkor elég lenne a korabeli helyi újság címét idézni, az 1930. április 6-i, amúgy vasárnapi számból. „Mohács városának sohasem szabad elfelejteni a hídépítés tervét". Ebben gyakorlatilag minden benne foglaltatott. De azért a részletek is érdekesek.

Mintegy másfél héttel korábban, a vezércikk megjelenése előtt, a városházi ülésen dr. Margitay Lajos, akkori polgármester elnökölt. Az összesen 50 napirendi pont között ott szerepelt a híd kérdése is. Amiről hamarosan kiderült - egy leirat formájában -, hogy a kereskedelmi miniszter nem támogatta. Bár a szöveg több nehézséget is kiemelt, azok inkább csak azért kerültek bele a dokumentumba, hogy a döntés ne legyen túlságosan kurta.

Az viszont vitathatatlanul a terv megvalósulása ellen szólt, miszerint maga a város, a mindenkori éves amortizációs összeget, 150 000 pengőt képtelen lett volna előteremteni. Mindössze 70 ezer pengőt tudtak volna erre a célra biztosítani. Ekkor alapvetően egy pontonhídról szóltak a híradások.

A kudarcba azonban a közvélemény nem szeretett volna beletörődni.

Ennek a hangulatnak állt az élére a hírlap, immár visszatérve egy vashíddal kapcsolatos elképzeléshez. Az nyilvánvalóan sokkal többe került volna, de a majdnem állandóság jelképeként gondoltak rá sokan. Más kérdés, mi lett volna a sorsa jó tizennégy év múlva, a II. világháború során. Akkor a németek visszavonultak, a szovjet csapatoknak pedig aligha adták volna át a fontos műtárgyat épségben.

Ez azonban csupán egy teória, semmi más.

Ugyanolyan, mint a híd megépítésének anyagi háttere. Amihez azért kellett a szabadon szárnyaló képzelet is, egy ötvenéves finanszírozási futamidő felvetésével. A kor szerzője (ismeretlenül) azt írta, jobb, ha meg nem valósítható ötletek merülnek fel, mintha mindenki ölbe tett kézzel várná a folytatást.

Végül a sajtóban megjelent egy felhívás is. Mindenkit arra szólítottak fel, mondja el véleményét, ötletét. Mert a közös gondolkodás vihet tovább a végső megoldás felé. Akár apróbb lépésekkel, mert azért öles lépteket senki sem várhatott.

Az elképzelés akkor - majd még többször is - megbukott. Így jutottunk el, kacskaringós történelmi úton 2023-ig, amikor immár kormányhatározat is rendelkezik a híd felépítéséről.

Így fedezték volna a kiadásokat

Az anyagi tervezet szerint az államnak kellene a történések élére állni. A befektetett pénz megtérülésének lehetőségét a szigeti oldalon lévő földterületek értéknövekedéséből, valamint a beruházás félévszázados jövedelméből kívánták fedezni. Az átlagos, négyszögölenkénti 60 filléres árak elérhetnék az 1 pengőt. Mivel a földtulajdonosok gazdagodnának 40 fillérrel, annak felét, 20 fillért a központi kasszába fizetnék be. Mindez a tulajdonosváltáskor valósulhatna meg, de akár részletben, mondjuk 30 évi törlesztéssel rónák le az érintettek. A becsült bevétel, 20 000 katasztrális hold esetén 6,4 millió pengő, plusz a hídpénz 2,5 millió, ami összesen 8,9 millió. Az egész építkezés pedig „csak" 3,5 millióba kerülne, 1930-as árakat véve figyelembe, a nagybirtokosok hozzájárulását sem feledték, de a részleteket nem fejtették ki.

Képünkön egy korabeli mohácsi képeslap látható.

Pucz Péter - Fotó: Magyar Nemzeti Digitális Adattár