Príma ez a prímás: megérintené a lelkeket Mihaljevic Anna, a mohácsi tamburás lány

Zenész családban született, így Mihaljevic Anna jövője már magzat korában eldőlt. A tizenhét éves mohácsi lány számára a „zene maga az élet", s számára egészen természetes az is, hogy a tamburát választotta - nem is akárhogyan muzsikál: egy nemzetközi versenyen a legjobb prímásnak járó díjat is megkapta. 

- Nálunk gyakorlatilag mindenkinek van valamilyen köze a zenéhez, így már egészen magzat korom óta zenét hallgatok. Édesapám horvátországi szerb, a háború miatt költözött Mohácsra, itt ismerte meg édesanyámat. Apai dédnagyapám kántor volt, anyai dédnagyapám pedig harmonikás. Nagybátyám a mohácsi Sokadija zenekar vezetője, korábban a világhírű Vujicsics együttesben zenélt, keresztapám pedig az Orašje zenekar vezetője, valamint a család legkisebb tagjai is már zenekarban játszanak - mesélt családjáról a tizenhét éves Mihaljevic Anna.

- Ami engem illet, kiskorom óta szeretek énekelni, de táncolni is. Tízévesen láttam először tamburát, azonnal beleszerettem. Tizenegy éves korom óta járok mesteremhez, Versendi Kovács Józsefhez, akinek nagyon sokat köszönhetek, hiszen már a kezdetektől fogva különös odafigyeléssel foglalkozik velem. Számomra a zene maga az élet. A tamburámmal fekszem és ébredek, végigkíséri a mindennapjaimat. Az örömömet és bánatomat is egyaránt ki tudom fejezni a hangszeremen keresztül, mégis a legszebb érzés az, amikor a közönség is elérzékenyül, hiszen a legfontosabb, hogy az emberek lelkét érintsük meg.

Anna néhány hónappal az után, hogy elkezdett zenélni, már az első mohácsi lányzenekar tagja volt, jelenleg pedig a Dunavkinje együttes prímása. Bel- és külföldön is egyaránt számos helyen léptek fel különböző rendezvényeken és fesztiválokon.

- Nagyon sok időt töltünk együtt a zenélésen kívül is, szoros a kapcsolatunk, ami szerintem elengedhetetlen a színpadon. - A színpadi megjelenés számomra az egyik legfontosabb, a ruházaton belül a cipőt emelném ki, hiszen az rengeteget elárul egy emberről. A másik fontos az időzítés. Fel kell tudni ismerni, hogy az adott közönségnek milyen igényei vannak. Ha egy ismeretlen helyre hívnak minket zenélni, akkor mindig színes, változatos műsorral készülünk és így mindenki megtalálja a neki tetszőt, de előfordult már olyan is, hogy teljesen meg kellett változtatni az előre eltervezett műsort, mert látszott, hogy a közönség mást vár. Jó emberismerőnek kell lenni, hogy ez ne okozzon akadályt és persze olyan színes repertoár kell hozzá, ami ezt lehetővé is teszi.

Erdélyi Bianka - Fotó: Egri Lili