Pécsett és Mohácson csalással, a kékcédulák bevetésével sem nyertek a komcsik

Választások előtt, alatt, meg utána is rendre szóbeszéd tárgya a csalás. Magyarországon, ebben a kategóriában a legnagyobb léptékű machináció a kommunisták nevéhez fűződik. 1947-ben, az úgynevezett kékcédulás akcióban rengetegen vettek részt. Egyesek akár húsz helyen is leadhatták a voksukat. Pécsett és Mohácson az államilag szervezett csalás ellenére sem nyertek a komcsik.

A II. világháború utáni első demokratikusnak mondott választásokat 1945-ben rendezték meg felénk. Erre rá, két évvel, 1947-ben következett az a szavazás, amit még hellyel-közzel elfogadhatnánk normálisnak az előzményei lapján.

De a szovjet megszállók, illetve a baloldali politikusok már súlyos nyomást gyakoroltak ellenfeleikre, amit állami szinten irányított csalással tetéztek be. A hatalmas trükköt, a kékcédulás csalást természetesen a baranyai megyeszékhelyen és a megye más szavazóhelyein is alkalmazták az elvtársak.

A kék cédula elve egyszerű volt, mint egy faék. Egy olyan papírlapról volt szó, aminek a színe világoskékre sikeredett a nyomdában. Hivatalosan névjegyzék-kivonatnak hívták.

Ezek segítségével azok adhatták le voksukat, akik a választás idején - vagyis 1947. augusztus 31-én - nem a lakóhelyükön tartózkodtak. Cetliből akadt bőségesen, azt a „győztes" Magyar Kommunista Párt (MKP) bocsátotta az elvbarátok rendelkezésére, szinte korlátlan mennyiségben.

A gazemberségre hajlamos elemek pedig nem ismertek lehetetlent. Megkezdődött a „választási turizmus", vitték az aktivistákat teherautóval, pótkocsis vontatóval, motorbiciklivel, kerékpárral. Mindennel, ami csak gurult. Megjelentek egy-egy szavazókörben, ahol azt jelezték, ők éppen erre jártak, tehát pillanatnyilag élnek alkotmány adta jogaikkal. A helyi szervezetek mindez leellenőrizni nem tudták. Meg is kezdődött az ipari méretű csalás.

Pontos adatok nem állnak rendelkezésre, ám utólag megállapítható, több tízezer, de lehet, hogy több százezer olyan szavazólap is belekerült az urnákba, amelyeket ugyanazok a személyek adtak le, csak mindig máshol.

E tényről ma már vitát sem nyit senki, csupán a számokon értekezik a szakirodalom. De a kommunistáknak még ilyen megoldásokkal sem sikerült a döntő fölényt megszerezniük.

Bár az élen végeztek a maguk 22,75%-os mutatójukkal, ennek ellenére kénytelenek voltak koalíciós kormányzásba kezdeni. Utána persze mindenkit ledaráltak, a kisgazdákat a 16,55%-os hányaduk ellenére hamarosan lenullázták.

Mohácson nem taroltak a „vörösök", sőt, egészen mérsékelt eredményt könyvelhettek el. Onnan azonban nem százalékos eredmények, hanem szavazatszámok jelentek meg a Dunántúl című napilapban. Ennek alapján a Néppárt (5043) nyert, a második a Kisgazdapárt(1550), a harmadik a Kommunista Párt (1221), a negyedik a Parasztpárt (614), míg az ötödik a Szociáldemokrata Párt (590) lett. Vagyis a Duna partján nem jött be a „papírforma".

A korabeli források alapján, Pécsett még a szervezett gazságok ellenére sem végeztek az élen az MKP emberei. Az első helyen a Szociáldemokrata Párt állt (23,7%), másodikként ért célba a Magyar Kommunista Párt (21,1%). A Kisgazdapárt (2,9%) gyengén szerepelt a városban, de ők más rétegeket céloztak meg. Ezzel szemben a Néppártnak (46,3%) komoly támogatottsága akadt.

Pucz Péter - Fotó: MTI (archív)