Pécsen és Mohácson is megfordult hosszú bűnözői karrierje során Repülős Gizi

2024. június 26. szerda 10:23

Pécsen és Mohácson is megfordult hosszú bűnözői karrierje során Repülős Gizi

92 évesen, egy kórházban halt meg öt éve az egyik legismertebb magyar bűnöző, a Repülős Gizi néven hírhedtté vált Koszta Sándorné Bodnár Gizella. A több mint kétszáz bűncselekményért elítélt asszony Pécsett és Mohácson is követett el lopásokat. 

 


Több mint 200 bűncselekményt követett el, s még kilencvenévesen is szembekerült a törvénnyel Repülős Gizi, 2017-ben Tatabányán érték tetten. A 92 évesen elhunyt asszony összesen tizenhét évet töltött rács mögött.

A tanítói diplomával rendelkező nő nemcsak idehaza, Európa több nagyvárosában is megfordult, Amszterdamban, Londonban is lopott. Párizsban szintén feltűnt, ahol azonban nem tolvajlással, hanem nótaénekesként futott be karriert.


Koszta Sándorné Bodnár Gizella becenevét onnan kapta, hogy állítólag - bár ő ezt utóbb tagadta - belföldi repülőjáratokkal utazta be az országot, s a célállomásokon követett el bűncselekményeket.

Baranyában többször is megfordult, utoljára 2006-ban.

Akkor Kozármislenyben lopott el 117 ezer forintot. Besurrant az egyik házba, s miközben a háziak tettek-vettek, felosont az emeletre, ahol egy tárcából elemelte a pénzt. Lefelé menet összefutott az egyik lakóval, ám kimagyarázta jelenlétét. Sőt, később a nő az egyik szomszéd ház tulajdonosát kérte meg, fuvarozza be Pécsre, mert „lekéste a buszát".

Mindeközben mégiscsak észrevették a lopást, és azonnal kapcsoltak: a távolodó autó után iramodtak, és értesítették a rendőröket is, akik elfogták a tolvajt. A pénz megkerült, az akkor nyolcvanéves nő ellen eljárást indítottak, utóbb el is ítélték.

Ugyanebben az évben Mohácson is feltűnt. A Duna-parti városban szintén egy házba surrant be, ahonnan kétmillió forintot vitt el.

Itt is lebukott, s a pénz is előkerült, amit egy betétkönyvében helyezett el. Mindezért a mohácsi bíróság 45 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

Képünkön: (archív) az asszony egy bírósági tárgyaláson.

 

M. B. - Fotó: MTI/Krizsán Csaba (archív)