Nagy Imrére emlékeztek a nemzeti oldal képviselői Pécsett

Megemlékezést tartottak Nagy Imre és mártírtársai kivégzésének és újratemetésének évfordulóján a Pécsi Polgári Szalon Egyesület szervezésében.

Az 56-os emlékműnél először Lengvárszky Attila, a Polgári Szalon Egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Szécsi Máté olvasott fel részleteket Orbán Viktornak az újratemetésen elmondott beszédéből.

Ezután Csizmadia Péter, a Fidesz Pécsi Frakciójának vezetője, önkormányzati képviselő mondott emlékező beszédet.

Csizmadia Péter köszönetet mondott a Pécsi Polgári Szalon Egyesületnek és az egyesület elnökének, Lengvárszky Attilának, amiért idén is, hagyományukat őrizve megszervezték a mai megemlékezést a kettős évforduló alkalmából.

„Június 16. különleges nap a modernkori magyar történelemben, hiszen Nagy Imre és mártírtársai kivégzése és 31 évvel későbbi újratemetése nem is egy, hanem legalább három generációnak jelent igazodási pontot." - kezdte a frakcióvezető.

„Meghatározó nagyszüleink nemzedékének, akik a második világháború utáni kommunista hatalomátvételt, Rákosi rémuralmát, az 56-os forradalom és szabadságharc eseményeit és az azt követő megtorlásokat személyesen kellett, hogy átéljék.

Igazodási pont szüleink számára is, hiszen ők voltak azok, akik már egy reményt vesztett Magyarországban nőttek fel és ők azok, akik felnőttként aztán a zászlót vitték a rendszerváltoztatás időszakában, utat mutatva nekünk, a gyermekeiknek, akiknek már ebben a mai szép új világban kell megőriznünk józan gondolkodásunkat és gátat szabnunk annak, hogy ismét valamilyen embertelen ideológia nevében gúzsba
kössék hazánkat és a magyarokat."

Csizmadia Péter hangsúlyozta, hogy 1989. június 16. eseményeinek a hatása nem csak a szervezőket és a beszédeket elmondókat érték váratlanul, de a teljes magyar társadalmat is.

Ugyanis ekkor, éppen 31 évvel Nagy Imréék kivégzését követően minden magyar ember számára világossá vált, hogy a kommunista diktatúra Kádárékkal együtt megbukott és a végóráit éli. Igaz, ekkor még nem jogi értelemben, mert arra csak közel egy év múlva, az első szabad országgyűlési választásokon került sor.

„Politikai értelemben viszont a Kádár-rendszer összeomlott, a kommunista funkcionáriusok tehetetlenül figyelték, ahogy a szemük láttára százezrek gyűltek össze a fővárosi Hősök terén, hogy a szovjet csapatok jelenlétével és az állampárt erőszakszerveivel nyíltan dacolva tiltakozzanak az elnyomó rezsim ellen, hogy
kiálljanak egy szabad, demokratikus világ mellett, ahol a magyar emberek a politikai vezetőiket maguk választják és nem tűrik, hogy idegen hatalmak helytartói és végrehajtói a fejük felett, az ország érdekével ellentétesen gyakorolják tovább hatalmukat." - folytatta Csizmadia Péter.

Továbbá azért, hogy kiálljanak egy olyan Magyarország mellett, ahol nem érhet hátrány, ha kimondod az igazságot és nevén nevezed a dolgokat. Mert elegük lett abból, hogy mindent mások mondjanak meg nekik, még azt is, hogy mit szabad vagy mit illik gondolniuk.

Csizmadia szerint a kommunistákkal sokkal többet veszítettünk, mint az emberi és politikai szabadságjogainkat, többet a kemény munkával, generációk alatt megteremtett magántulajdonunknál is. A kommunisták a lelkünket és a szívünket akarták kitépni mellkasunkból. A nagy kísérlet célja az egész világon
abban állt, hogy megfossza a társadalmat saját immunrendszerétől, önvédelmi képességétől.

Ellenséggé tettek mindent és mindenkit, aki ezt a célt veszélyeztette. Így lett megbélyegzett és üldözött a keresztény, a polgár, a paraszt, az értelmiségi, a vállalkozó. És így próbálták szétzúzni az egyházainkat, civil szerveződéseinket, a gazdaság alapját képező vállalkozásokat és a családokat.

Elmondta, hogy ha bárki felemelte szavát az őrület ellen, már rá is sütötték: reakciós. Még a hithű kommunista Nagy Imrének is ez lett a sorsa, mert megpróbált gátat szabni a kibontakozó Rákosi rendszer tombolásának. Ezért aztán többször félreállították, legutolsó alkalommal Kádár János 1958. június 16-án.

 „Az újratemetés és az utána következő hetek azonban a reménykeltésen túl igazságot is szolgáltattak." - tette hozzá a Fidesz pécsi képviselője.

Kádár János ugyanis ez alatt a néhány hét alatt politikai és morális értelemben is elveszített mindent. Kádár ugyanis arra építette rendszerét, hogy az 56-os forradalmat és szabadságharcot ellenforradalomnak bélyegezte, így az abban részt vállalók hazaárulókként megfoszthatók voltak jogaiktól, sőt életüktől is.

Erre a tézisre támaszkodva küldte halálba Nagy Imrét, Maléter Pált és még további százakat.

Néhány héttel később pedig még megélhette, hogy a rendszer morális igazodási pontja is szertefoszlik. Július 6-án ugyanis a Legfelsőbb Bíróság is kimondta Nagy Imre és társai rehabilitációját, vagyis azt, hogy a Kádár által rájuk sütött bélyeg hamis volt, mint ahogy a rendszer harminc éve is.

Ez a nap egyúttal Kádár János halálának a napja is.

Csizmadia Péter kiemelte, hogy a rendszerváltás a mai napig megosztja a magyarokat. Egyesek valóban a szabadság és a demokrácia ünnepének tartják, vannak azonban akik utólag, ismerve az azt követő évtizedek történelmét, csalódottan, egyfajta hiányérzettel tekintenek vissza a politikai-gazdasági átalakulás folyamatára, annak befejezetlenségét hangsúlyozva.

Szerinte a pesszimista tábornak abban igazat kell adni, hogy a kommunizmus bukásával a kommunisták nem tűntek el. Sőt, hol hamis nosztalgia szításával, köpönyegforgatókkal és új nyugati gazdákkal a hátuk mögött,
hol pedig trükkök százaival újra és újra visszatértek a hatalomba és mindig ugyanott folytatták, ahol Kádáréknak abba kellett hagyniuk.

„Ahogy alkalmuk lett rá, ismét hozzáláttak az ország és városaink kifosztásának, a nemzeti és önkormányzati vagyon kiárusításának, a magyar emberek millióinak elszegényítéséhez.

Kaptunk tőlük Bokros-csomagot és rabló privatizációt, kardlapozást és szemkilövetést, devizaadósságot és államcsődöt. Így próbálták felfalni a hatalomba visszatért kommunistákból lett szocialisták és szellemi örököseik egy ország és három generáció
álmát." - folytatta.

A közelmúlt eseményeire utalva kiemelte, hogy két évtizeddel a rendszerváltozást követően a magyar nép ismét összegyűlt, hogy alaposan megbüntesse őket a
sokadik árulásuk miatt és befejezze a rendszerváltoztatást. Húsz évre volt szükség, hogy a sztálinista, 1949-ben szövegezett alkotmány helyett a magyaroknak ismét nemzeti alkotmányuk legyen, hogy a baloldal által a második világháborút követően elhallgatott, elárult és kirekesztett határontúli magyarság visszatérjen az
anyaország kebelére, és hogy a politikai vezetés horizontját tartósan is a felelős, a magyar emberek érdekeit képviselő hatalomgyakorlás képezze.

„A magyar emberek bölcsességét dicséri, hogy azóta is, minden szabad választáson emlékeztetik a baloldali politikai erőket arra, hogy nem felejtik azokat a bűnöket, amiket velük szemben elkövettek." - tette hozzá.

„Bár az országépítő munkának, jellegéből fakadóan soha nem lehet vége, sok még a tennivaló, új veszélyek is lesnek ránk, mégis szívünkben ismét hittel és megerősödött lélekkel bízhatunk abban, hogy Magyarország továbbra is a szabad és nemzeti útján halad előre." - zárta gondolatait Csizmadia Péter.
A jelenlévők ezután pécsi hagyományként elhelyezték a megemlékezés virágait az emlékműnél.

EQM