Mohácsi arcok - Az 1956-os forradalom mohácsi harcosa, Bérces Ferenc emlékképei

Géplakatos, buszvezető és kovács. Mondták ötpengős magyarnak (a névmagyarosítás okmánybélyege került öt pengőbe, innen az elnevezés), osztályidegennek és ellenforradalmárnak. Ugyanakkor egy gazdag élet birtokosa, Mohács kitüntetett polgára, '56 aktív résztvevője. Ő a ma 85 éves Bérces Ferenc, aki mozgalmas életének legizgalmasabb pillanatait osztja meg velünk az 1956-os forradalom és szabadságharc 58. évfordulóján.

Vidám, életerős úr fogad az otthonában. Bérces úr először a lakása mellett közel száz esztendeje működő kovácsműhelybe kalauzol, ahol már gyerekként is naphosszat dolgozott, először sógora mellett inasként, később családfenntartóként.

- Milyen volt gyerekként ilyen kemény munkát végezni?

- Reggel hattól ütöttük a vasat, és tíz is volt este, mikor kimosakodtam, vagy ha olyan fáradt voltam, egy pokrócra úgy koszosan lefeküdtem és reggelig aludtam. Másnap kezdődött újra - emlékszik vissza a műhelyben töltött napokra az idős fémműves. Az üzletet a második világháború alatt aztán elfoglalta az SS, majd a megszálló szovjet csapatok is, míg a Bérces család a pincében bújt meg. A fiatal Ferenc apja 1945-ben orosz hadifogságba esett, ekkor vált a legifjabb Bérces családfenntartóvá és kezdett robotolni a téglagyárban. A családfő 1948-ban térhetett haza, s a műhely is újra beindulhatott.

- Azt mondta, a koalíciós időkben jól ment a bolt. Mi történt ezután?

- Sajnos nem sokáig örülhettünk neki, jött a Rákosi és a kisiparos nagyon hamar üldözötté vált. Apámat megbélyegezték, mint kizsákmányolót és lefoglalták a szerszámaink nagy részét, engem meg kirúgtak a saját műhelyemből. Az üllőt nem vitték el, mert azt bedobtam a kútba itt a sarkon. Mikor ezt az ÁVH-sok megtudták, félholtra verték apámat az utca kövén - idézi fel a megpróbáltatásokat.

- Ezután lett géplakatos a mohácsi kórházban, de jószerével mindenessé vált.

- Így volt, beletanultam a vízvezeték szerelésbe és lokomobil-fűtő vizsgát is tettem. Ott szereztem jogosítványt is, de mentőautóban csak egyszer ültem, mert behívtak katonának. Onnan aztán két év szolgálat után leszereltek tüdőbajjal. Miután felépültem, jelentkeztem a Mávaut-hoz (ma Volán - a szerk.) buszvezetőnek. Sofőr lettem polgári járatosként, bányászjáratosként, majd építőjáratosként vittem a munkásokat Pécsre és Komlóra a bányába.  

- Abban az időben még nem érdekelte a politika?

- Politika? Azt se tudtuk, mi az. A politika nagyon súlyos téma volt, de ezt a szót nem is merte az ember kiejteni a száján - mondja nevetve.

- 1956-ban aztán megindult a mozgolódás. Bízott a felkelés győzelmében?

- Miként vett részt a forradalomban?

- Nemzetőrnek álltam és Szendrei Ödön rendőrkapitány sofőrje lettem. Volt egy bódés kocsim, azzal meg ellátmányt szállítottam.

- Az ÁVH-nak megfizetett?

- Én segítettem kocsival összegyűjteni őket, de a saját épségük érdekében vittük őket a járási börtönbe, hogy a népharag ne érje utol őket. Mi nem bántottunk egyet sem.

- De nem sokára jöttek a szovjet tankok.

- És elkezdődött a megtorlás, a letartóztatások. Énrám májusban került sor: kihallgatott az egyik tiszt, én elmondtam neki, hogy semmi rosszat nem tettünk - meséli. Bérces úr összesen húsz napot töltött őrizetben a mohácsi rendőrkapitányságon és a pécsi ÁVH központban, majd Tökölre vitték internálás céljából. A szerencse viszont mellé szegődött és szabadon bocsátották.

- Ezzel véget is ér a történet?

- Ugyan már. A szabadságharc után kijelölt munkahelyem a bútorgyár öntödéje volt, oda küldték az '56-osokat mérgezésben meghalni. De nekem jóformán nem is kellett fölvennem a munkát, mert a Mávaut-nál kezdtem újra dolgozni - magyarázza. - Az 1990-es évek elején kikértem a Történeti Hivataltól a rám vonatkozó okmányokat, amikből kiderül, hogy a rendszerváltásig kutató nyilvántartásban voltam, megfigyeltek és évtizedekig írtak rólam jelentéseket olyanok, akikről soha nem is sejtettem.

Képünkön: Bérces Ferenc az október 23. ünnepségre érkezik a Széchenyi Ifjúsági Centrumba.

Berthold Tamás