Miért is büntetik meg a kerékpározókat a rendőrök a sétálóutcában? Azért, mert tilos

2024. július 23. kedd 09:28

Miért is büntetik meg a kerékpározókat a rendőrök a sétálóutcában? Azért, mert tilos

Több olvasónk is szóvá tette az elmúlt napokban, hogy a rendőrök „lekapcsolják" a sétálóutcában a kerékpárosokat és a rollerrel közlekedőket. Semmiféle újdonságról, szabályváltozásról nincsen szó, a bringázás ugyanis ott évek óta tilos. A rendőrségen érdeklődésünkre elmondták, továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a sétálóutca rendjének fenntartására, s már nemcsak figyelmeztetik a szabálytalankodókat, hanem meg is büntetik.


Számos azt sérelmező jelzés, észrevétel jutott el szerkesztőségünkhöz, hogy a gyalogos rendőrök megállítják a sétálóutcában a kerékpározókat.

Az intézkedéseket sokan értetlenül fogadják, holott az érintett útszakaszon már régóta, 2016. augusztus elseje óta tilos a bringázás - tehát nincs szó semmiféle újdonságról. (Legyünk egészen pontosak: a sétálóutcában keleti irányban a Jókai utcáig, nyugati irányban a Városház utcáig tiltott a kerékpáros közlekedés, amelyet "Kerékpárral behajtani tilos" jelzőtábla mindkét irányból jelez.) 

Akkor azzal az indokkal határozott így a képviselő-testület, hogy „a sétálóutca egyre népesebb, zsúfoltabb. Funkciója átalakulóban van, egyre inkább közösségi térként funkcionál. Ebből fakadóan a sétálóutcában való kerékpározás rendkívül balesetveszélyes, csak a szerencsén múlt, hogy komoly baleset nem történt."

Korábban a biciklis-forgalmat egyszer már megtiltották, de az akkor is szinte folyamatos konfliktust okozott: a rendőrségen azt kérték számon a bringások száműzését pártolók, hogy miért nem szereznek érvényt a tilalomnak, ha pedig az egyenruhások büntettek, a bicikliseknél szakadt el a cérna.

A gordiuszi csomót a kerékpárosok útvonalát kijelölő felfestéssel vágták át.

A mindenki számára üdvözítőnek tetsző megoldás azonban mégsem orvosolta a helyzetet, mivel továbbra is voltak olyan gyalogosok, akik nem vették észre a jelzést, illetve olyan bringások, akik nem a kijelölt úton haladtak.

Mindennek az lett a következménye, hogy ismét megtiltották a kerékpározást, s ez a döntés a mai napig változatlan, így a rendőrök nem tesznek mást, pusztán betartatják a szabályt. Méghozzá következetesen.

A hatóság lapunk érdeklődésére közölte, a rendőrök évek óta visszatérő jelleggel ellenőrzik Mohácson, a sétálóutcára vonatkozó szabályok betartását, idén március óta azonban kiemelt figyelmet fordítanak a kerékpárral, illetve rollerrel közlekedőkre.

A fokozottabb ellenőrzést a személyi sérüléses balesetek megelőzése indokolja.

Az első két hónapban a fokozott jelenlét mellett csak figyelmeztették a szabálytalanul közlekedő kerékpárosokat, most azonban már figyelmeztetést, helyszíni bírságot, vagy feljelentést is alkalmaznak.

A rollerrel közlekedők esetében a kötelező felelősségbiztosítás meglétét ellenőrzik, azonban bírságolásra a legutóbbi napokig nem volt példa, mert a cél ez esetben sem a bírság kiszabása, hanem az, hogy felhívják a figyelmet a kötelező felelősségbiztosítás szükségességére.

Képünkön: (archív) az egykori felfestés látható.

 

M. B.