Mesél a mély: bejártuk a rejtélyes, egykor szupertitkos pincét a Széchenyi téren - Videó!

Sokan nem tudják: a Széchenyi téren, az általános iskola alatt egy hatalmas pince található, amit egykor háborús körülmények között használtak a lakosság kimenekítésének irányítására. Ma már főképp az iskola raktáraként szolgál. Erről a helyről és a régi időkről mesél a Mohácsi Újság.hu-nak Szirer János, a pince egykori parancsnoka. Egy városi legendáról is lehull a lepel.

Utunk a pincébe korántsem bizonyul zökkenőmentesnek, hiszen hosszas szervezés után is egy vasajtó előtt várakozunk percekig, sőt, már az is felmerül, hogy nem jutunk be a sejtelmes, s egykor bizony titkosként kezelt helyre. Szerencsére azonban az iskola igazgatója, Csollákné Takács Lívia és egy készséges dolgozó előkeríti a kulcsokat, így megnyílik az út előttünk.

A pince, ami nem is pince, de legalább is másképp nevezték

És tessék: már a helyiség megnevezésével nagyot hibázunk, de az egykori parancsnok, Szirer János azonnal javít minket.

- A pincét valamikor úgy hívták, hogy Polgárvédelmi Védelmi Bizottság Vezetési Pontja háborús körülmények között, aztán ez módosult arra, hogy Városi Védelmi Bizottság Vezetési Pontja katasztrófák esetén.

Na tessék, mondhatni, már az elején megvagyunk lőve. Aztán ahogy megyünk egyre beljebb a szerteágazó alagsorban, Szirer Jánosból egyre csak törnek elő az emlékek, és mintha csak tegnap lett volna, úgy adja tovább nekünk a történeteket.

Ami a falak között történt, az bizony ott is marad

- Maga a létesítmény a lakosság kimenekítésének irányítására szolgáló helyiség volt, ahol a törzsnek nevezett személyi állomány, ami a város vezetéséből tevődött össze, döntött a teendőkről, majd telefonon vagy hírvivők segítségével értesítették a lakosságot, hogy a városi polgárvédelem által kidolgozott tervek alapján kinek merre kell mennie.

Az egykori parancsnok annyi érdekességet mesél, egyre több múltbéli történetet elevenítve fel, hogy alig győzzük követni az újabb és újabb szálakat.

El is sütjük a gyakran használt, „ha a falak mesélni tudnának" mondatot, de Szirer úr inkább az ellenkezőjét szorgalmazza. Ami a falak között történt, az bizony ott is marad, ennek ellenére mégis megtudunk néhány érdekes információt.

Áram, víz, fűtés, fekhelyek, telefonközpont is volt

Többek között azt, hogy az alagsorban a korban modernnek számító eszközökkel volt felszerelve. Áram, víz és fűtés is volt lenn. Az olajégős kazánt fával és szénnel lehetett fűteni. Kezdetben vaságyas-matracos ágyak voltak, de 1984-ben a környező üzemek segítségével berendezték és mindenkinek normális fekhely jutott.

Mesél a mély:



A szűrő-szellőző berendezés funkciója a szennyezett levegő kiszűrése volt, ez biztosította a friss levegőt számukra. A parancsnoki szobában a parancsnok és még pár személy dolgozott és irányította a törzset. A szoba nagyon felszerelt volt, alulról megvilágított rajzasztalokra tudták a térképet kiteríteni, a kapott feladatokat ábrázolni és megoldani.

Az egyik legérdekesebb helyiséget is hamar megtaláljuk, ami telefonközpontként működött. Nagyon fontos szerepe volt az itt elhelyezett készülékeknek, többek között a pécsi parancsnokság háborús vezetési pontjával is összeköttetésben álltak a mohácsiak. Ezen kívül rendes városi vonalakat, a környező falvakat is lehetett hívni. A postáról járt le rendre egy hozzáértő személy, aki aktivizálta a berendezést, mert anélkül nem működött.

Nincs átjárás a Fogadalmi templom pincéjéhez

A városi legendák szerint a Széchenyi tér, illetve a Fogadalmi templom alatt is van egy hasonló rendszer. Be is próbálkozunk ezzel is, de Szirer úr lehűti a kedélyeket.

- A legendát én is hallottam, de nincs átjárási lehetőség a Fogadalmi templomhoz. Arról is hallottam, hogy a jelenlegi városháza alá i be lehet jutni, de ez tudomásom szerint szintén nem igaz.

Szirer János tíz évig, 1984-től 1994-ig volt parancsnok Mohácson. Ez idő alatt rendszeresen kellett lejárnia a pincébe, hisz az elöljáróktól feladatot kaptak, gyakorlatoztak, éles helyzeteket szimulálva.

- Normaidők voltak, ezeket teljesíteni kellett, mert ha nem, akkor jött a repeta. Természetesen minden élesben ment, máskülönben nem is lett volna értelme.

Háború a szomszédban: már nemcsak gyakorlatoztak

Hamarosan pedig már nem csak gyakorlatban kellett megfelelni, a délszláv háborúk Szirer János szabadságát is felborították.

- Éppen szabadságon voltam Somogyban, amikor jött az igali rendőrőrs egyik tisztje, hogy azonnal vonuljak be, mert megkezdődött a délszláv háború, lőnek Mohács körül. Természetesen azonnal hazajöttem, de csak annyi volt az egész, hogy két menekült érkezett Mohácsra, mondhatni téves riasztás volt.

- Hónapok múlva aztán jöttek bőséggel, pár nap alatt több ezren. A városban elhelyeztük őket a kollégiumokban, a volt munkásőr-laktanyában. Majd miután egyre többen érkeztek, már nehezen tudtuk megoldani az elhelyezésüket, és akkor tettem egy olyan javaslatot, hogy vigyék el az embereket Nagyatádra, ott van egy üres laktanya. Ezt sikerült véghezvinni, s kivonult Mohácsról a menekültek zöme. Sokan így is itt maradtak, vannak, akikkel tartjuk a kapcsolatot, mert a mai napig itt laknak Mohácson.

Úgy tűnik, sohasem fogynak el a történetek, minden egyes helyiségben hosszú percekig időzünk, végül másfél óra után az egykori parancsnok elfárad és elindulunk a felszínre, ahol aztán felocsúdunk, és rácsodálkozunk a kinti világra.

Képünkön: az egykori parancsnok a telefonközpontban. 

Erdélyi Bianka