Lauer Liza: sokac lánynak öltözni átszellemülés, tisztelgés az ősök előtt

A régi hagyomány szerint a tizennyolc éven felüli férfiak öltöztek be busónak, a fiatalabbak jankelének, a hölgyek pedig sokac lánynak. Mára ez teljesen átalakult, már bárki bárminek beöltözhet. Lauer Liza ennek ellenére azt vallja, a régi idők hagyományait kellene megőrizni.  Manapság azonban egyfajta divattá vált a beöltözés, s kezdenek egyre inkább feledésbe merülni a hagyományok.

- Mikor szippantotta be a busójárás hangulata?

- Kicsiként az ágyú és a kolomp hangja nagyon hangos volt számomra, féltem tőlük. Maguktól a busóktól nem, mert láttam, hogyan öltözik be apukám, a nagybácsim és a többi rokonom. Sokáig csak az ablakból néztem a busójárást. 2009-ben, 8 évesen öltöztem be először. Mai napig emlékszem, hogy mennyire féltem, de anyukám végig fogta a kezemet. Mégis, a félelem ellenére nagyon tetszett, hogy végre én is a részese lehetek. A vonulás után már nem is akartam hazamenni.

- Mit jelent önnek a busójárás, milyen érzés sokac ruhába bújni?
- Nagyon érdekes szál fűz a busójáráshoz, ugyanis a dédnagymamám a busójárás keddjén, nagypapám vasárnapján, nagymamám pedig csütörtökjén hunyt el. Erre mondhatjuk azt, hogy kik az igazi sokacok, ha nem ők? Anyukámat farsang idején (pénteken) temettük, így az ő emlékére is öltözöm. Azzal próbálom megtisztelni őket, hogy minden évben beöltözök és végigcsinálom a menetet. Maga az öltözködés számomra egyfajta átszellemülés. Ami rajtam van, az mind érték, a nagymamámnak a két keze munkája. A harisnyámat, a pacskeromat, az ingemen a virágokat, a flitterezést mind ő készítette. Ez egy olyan kincs, egy olyan örökség, amire végtelenül büszke vagyok. És büszkeséggel tölt el, hogy azokat az értékeket képviselhetem, amelynek anno nagyszüleim, szüleim is részesei voltak.

- Hogyan élték meg, hogy elmaradt a 2021-es busójárás?
- Sokunknak jobban tetszett a tavalyi busójárás, mint az előzőek. Valamilyen szinten már kinőtte magát ez a rendezvény, és sokkal inkább szól a látogatókról és a külföldiekről, mint magukról a résztvevőkről. Tavaly visszatérhettünk a régi hagyományokhoz. Egykor az emberek házalni mentek, ahol egy kis megvendégeléssel fogadták az érkezőket. 2021-ben ezt a hagyományt elevenítettük fel, házaltunk vasárnap és kedden is. A Sokackörrel az idei évben is szeretnék ezt megismételni. Így sokkal családiasabb a hangulat, ez rólunk szól, s nem a turistákról.

- Mit vár az idei rendezvénytől?
- Kiestem a felöltözés gyakorlatából, idén biztosan időben el kell kezdenem öltözködni, hogy minden úgy álljon, ahogyan a nagykönyvben le van írva. S remélem hamarosan ezt meg is tehetem. Izgatottság fog el minden készülődéskor, hogy mit tartogat ez az év, miben lesz másabb, mint az előzőek. Minden évben megfogadjuk a többiekkel, hogy megnézzük a máglyagyújtást, de sosem érünk oda. Nem tudom megmondani, mikor láttam utoljára máglyagyújtást. Ilyenkor mászkálunk, hatalmas távokat teszünk meg a városban, egy nap akár 20-25 kilométert is.

Mint mindenki, a fiatal lány is bízik abban, hogy az idei Mohácsi Busójárást megtartják. Ha nem is városi rendezvényként, legalább úgy, ahogy tavaly. A lényeg az, hogy beöltözhessenek, s járhassák a várost. Az átszellemülést idejében megkezdik a Sokackörrel is, hiszen február 12-én már fellépésre hivatalosak.

- Minden busójáráskor megvan az az apró kis szikra, de szerencsére nincs két egyforma busójárás. Mindig tartogat valami újdonságot, valami pluszt, és reméljük ez idén sem lesz másképp.

M. H. - Fotó: Dittrich Éva