Kocsis Ferenc: „Mohácson születtem, minden ideköt. Jó itt élni."

A Kocsis nevet Mohácson bizonyára csak kevesen nem tudják hova tenni. Volt időnk rá, hogy megjegyezzük, a családi sportbolt vállalkozás ugyanis idén ünnepelheti negyedszázados fennállását. A cégvezetővel az elmúlt évekről és arról is beszélgettünk, mit jelent mohácsinak lenni.

- Édesapám a szajki bisztrót vezette, miután felépítette annak üzleti részét. - kezdi a visszaemlékezést Kocsis Ferenc. „Vendéglátós vér volt benne, édesanyám szeme előtt viszont valami nyugodtabb állás lebegett." - folytatja, és bevallja: „Tapasztalat nélkül, Pécsett néztünk ötletek után." Nem volt könnyű, de végül kaptak egy fővárosi címet, ahol segítséget nyújtottak az indulásukhoz.

Az 1988-as esztendő végén megnyílt tehát a sportüzlet a Felszabadulás lakótelepen. Hárman dolgoztak a boltban: a szülők és az akkor épp csak 18 éves interjúalanyunk. „Az alapterülete mindössze 34 négyzetmétert tett ki, de estére elfáradtunk, jöttek a vevők." - mondja jogos büszkeséggel a hangjában Kocsis Ferenc.

És valóban, többek egybehangzó véleménye szerint, azon a pici helyen mindig minden volt, ami pedig nem, azt hamar beszerezték. Mindehhez hozzáadódott a barátságos légkör, a kedves odafigyelés, a szakszerű kiszolgálás, mely az átlagos tizenéves srácnak pont úgy megjárt, mint az ismert sportolónak. Lehetőségeikhez mérten szponzorálták a sportot is: elég, ha a Gázmű Focisulit említjük.

Az édesapa korai halála természetesen mélyen megrendítette a családot, de nem volt kérdés, hogy idősebb Kocsis Ferenc szellemiségét, örökét a fia tovább fogja vinni. „Maradt a családi vállalkozás, igaz két boltunk futott párhuzamosan: egy a Felszabon, egy pedig a piacon." - mondja a mohácsi üzletember. Aztán a „felszabi" bezárt, és nyílott helyette egy a belvárosban. „A mindennapok tapasztalatai azonban abba az irányba mutattak, hogy inkább csináljunk egyet jól, mint kettőt nehezebben." - indokolja Kocsis Ferenc a döntést, hogy végül miért is szűnt meg a bolt a piacon.

Időközben az egyetlen megtartott üzlet is elköltözött, bár nem túl messzire: maradt a belvárosban. „Kinőttük azt a helyet, a mostanit pedig már régen kinéztük magunknak." - meséli lelkesen a vállalkozó, majd hozzáfűzi: „Az előzőhöz képest ez két és félszer nagyobb, a bővülő készletek itt méltó módon elférnek."

Hátradőlni tilos: A trendeket, a fogyasztói igényeket állandóan figyelni kell - tudom meg tőle - különben hamar le lehetne húzni a rolót. Ennek veszélye viszont nem fenyeget. Nem csak Mohácsról vagy más hazai településekről, de még külföldről is akadnak visszatérő törzsvásárlók.

Míg sokan a multikat szapulják, Kocsis Ferenc máshogy látja a körülményeket: „Lehet tanulni ezt-azt az óriásoktól is, és nekünk még mindig itt van egy hatalmas előnyünk: a személyes hang, a közvetlenebb kontaktus a vevőkkel."

Bő két évtizede társa felesége Mónika, nem csak a magánéletben, hanem a munkában is. Működhet ez? Ők ketten az élő példa, hogy igen. Ferenc humorosan így vall a helyzetről: „Ketten vagyunk négyen - két főnök és két beosztott."

Arra a felvetésre, hogy „tőlünk kicsit arrébb" egy ilyen üzlet még több hasznot hozna, a helyi vállalkozó így reagál: „Mondogatták már mások, de nem. Minden Mohácshoz köt. Jó itt élni." És édesapja filozófiája is bevésődött a fejébe: „Amit átérek a saját kezemmel, abban bízok."

Képünkön Kocsis Ferenc és felesége Mónika.

Cs. Á.