Kitüntették Gerendás Róbertet, a nemzeti park osztályvezetőjét

2025. március 20. csütörtök 17:00

Kitüntették Gerendás Róbertet, a nemzeti park osztályvezetőjét

Az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc Évfordulója, március 15-e alkalmából Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést adományozta Gerendás Róbert, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Pályázatkezelési és Üzemeltetési Osztályának vezetője részére, a nemzeti parki pályázatok koordinálásában végzett színvonalas munkája elismeréseként.

 


Gerendás Róbert 2012-ben kezdett a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság keretein belül dolgozni még határozott idejű szerződéssel az Ős-Dráva Látogatóközpont létrehozásában.


Később, mint a pályázatíró csoport munkatársa, majd az önálló Pályázatkezelési és Üzemeltetési Osztály vezetője folytatta a tevékenységét. Az igazgatóság pályázati lehetőségeinek kibővülésével az ő irányításával jött létre az önálló osztály, ő határozta meg az osztály szervezeti felépítését, az egyes munkatársak feladatkörét és tevékenységét.

Felügyelte az igazgatóság KEHOP, LIFE, Interreg pályázati rendszerekben történő tevékenységét a pályázatok előkészítését, a szakmai és pénzügyi megvalósítást és a kommunikációs tevékenységeket is. Munkája során jó kapcsolatot tudott kialakítani az igazgatóság területi munkatársaival, természetmegőrzési és pénzügyi szervezeti egységeivel.

2020-tól a pályázati feladatok mellett felelősségi körébe tartozik az igazgatósági ingatlanvagyon üzemeltetése és karbantartása is. Ennek keretében magas színvonalon végzi az egyes látogatóközpontok, bemutatóhelyek, hivatali épületek, gépjárművek és eszközök üzemeltetésével, fenntartásával, állagmegőrzésével kapcsolatos tennivalókat is.

A fotón Balczó Bertalan, természetvédelemért felelős helyettes államtitkár, Gerendás Róbert és Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára.

Forrás: DDNP