Ilyen volt az 1984-es busójárás - Fellapoztuk a kincseket rejtő fényképalbumot

1984-ben március negyedikére esett farsangvasárnap, s természetesen akkor is megtelt látogatókkal a mohácsi Széchenyi tér. A Dunántúli Napló fotóriportere, Laufer László örökítette meg a negyven évvel ezelőtti télűzést, képei segítségével idézzük fel az 1984-es busójárást.

A képeket nézegetve mondhatnánk, hogy jóformán semmi sem változott, de ez csak részben igaz. 

Akkor például megvolt még a Csemege a mai sétálóutcában, mellette a remek cukrászda, s bár a fotókon nem látszik, de átellenben működött egy éjszakai bár is, amelyhez nagyon sok mohácsinak fűződik valamilyen, - hogy elegánsan fogalmazzunk - tajtékos emléke.

A fotók tanúsága szerint viszont hó akkor sem volt, bár hideg talán, s mint pár sorral lejjebb kiderül, már 1984-ben is voltak szép számmal, akiknek beütött a busópálinka vagy a forralt bor, esetleg ezeknek a kombinációja.

S igen, igen: a lányok akkor is gyönyörűek voltak (Úristen, az akkor fiatalok ma már nagymamák, nagypapák is lehetnek...), s nem hiányoztak a tüzes jelenetek sem.

A Dunántúli Napló másnap természetesen a címlapon számolt be az akkor még nem világra, csak a megyére esetleg országra szóló eseményről.

Az írás ma már kordokumentumnak számít, különösen például az öltözékeket vagy a fröccsöntött bóvlit árusítókat illetően - szerencsére ebből a szempontból mára már nagyot változott minden, erről legközelebb csütörtöktől kezdődően győződhetünk meg saját szemünkkel.

"Az öltözetek - immár évszázadok óta - hagyományosnak mondhatók; birkabőrök, álarcok, madárijesztőtől kölcsönkért hacukák, a modernséget nylonharisnya a fejen jelenti, nyakba húzva.

Kicsit zavar csak egy muraközijét ugrató alak, merthogy maskarája nem lenne feltűnő egy Ku-Klux-Klán-találkozón sem.

Akkor inkább már a zsákosak, akik nagyokat csapnak főleg a nőnemű nézelődőkre, a zsákból meg csak úgy szitál a krétapor.

No, meg a buzogánypihe sem kutya, ezt lövöldözik a srácok is a karbid- puskáikból - mordályaikból, ágyúikból - egyszer van téltemető", írta néhai nagyra becsült kollégánk, akinek beszámolójából a rá jellemző vitriolos megjegyzések sem maradhattak ki.

"Anyuci már bánja, hogy legszebb bundájában jött, bizonyára először von busójáráson, meg az is lehet, hogy utoljára, mert két maskarás láncot teker köré, s meghinti hamuval, kóccal.

Idén még divatos volt a vastag nemezkalap, különösebb fazon nélkül, csak ha megélénkül a szél, kell utánaszaladni a lábak között, amúgy nagyon népiesen és egyéni, csak ne lenne minden másodikon ugyanolyan.

Aztán vannak bőszoknyások, nadrágosak, dzsekisek, szöggel kiverve, némelyiknek oly tág a pupillája, félő, kiesük rajta - aki csak sörtől- bortól-pálinkától mámoros, az a természetes. Az egyik falhoz támasztja, s úgy szereti partnerét, egyre később sötétedik, kinek van ideje azt kivárni.

Aztán a sátorosok; prémekkel, bundákkal körbeaggatva, műfröccsöntött coltokkal, szentképes és szórakoztatóipari-zenészportrés a könnyebb műfaj minden alfajából, kerámiahoroszkóp és csillagkép és harang és csengő, meg nyalóka, törökméz, szerencsepatkó. Nem ez az alkalom a vásári giccs elleni harcra", olvasható többek között az írásban.

M. B. - Fotók: DN/Laufer László