Idén is számíthatnak a város segítségére a rászoruló mohácsiak, már igényelhető a tűzifa

2024. október 02. szerda 10:02

Idén is számíthatnak a város segítségére a rászoruló mohácsiak, már igényelhető a tűzifa

Az elmúlt esztendőkben rendre több száz mohácsi kapott hozzájárulást az önkormányzattól a téli tüzelő beszerzéséhez. A rászorulók idén is számíthatnak a város segítségére.

 

 

Ugyan az állami tűzifa-pályázaton idén is csak az ötezer fősnél kisebb települések vehettek részt, így Mohács nem, a város önkormányzata azonban idén is mintegy tízmillió forintot fordít a rászorulók támogatására.

Az elmúlt években hasonló nagyságú keretet fordítottak erre a célra, amelyből rendre több több száz család részesedett, s várhatóan ezen a télen is hozzávetőlegesen ennyien kaphatnak majd segítséget a tüzelő beszerzéséhez.

Az igényeket az erre rendszeresített formanyomtatványon (a szükséges dokumentumokkal együtt( október 31-ig a Mohács Kistérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatnál lehet benyújtani (Eötvös utca 6.).

Egy háztartásban csak egy személynek állapítható meg a támogatás. Az egy főre jutó havi jövedelemnek családban 42.750 forint alatt, egyedül élők esetében 57.000 forint alatt kell lennie. Ezen felül jogosultsági feltétel az is, miszerint a háztartásban élők a szociális törvény szerinti vagyonnal nem rendelkeznek.

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a szociális célú tűzifát a városgazdálkodási vállalat Szélső utcai telephelyén adják át az arra jogosultaknak. Ez szervezetten, ütemezetten zajlik majd, ezért ezért arra kérik az igénylőket, hogy a konkrét időpont egyeztetés érdekében telefonos elérhetőségüket is adják meg.


Az igénylőknél helyszíni ellenőrzést is végezhetnek.

A korábbi esztendők tapasztalatai alapján erre szükség is lehet: több esetben kiderült ugyanis, hogy bár a beadott papírok alapján valaki jogosult volt az „ingyen" tüzelőre, azonban mégsem került jó helyre a segítség. Megesett, hogy valaki egyszerűen eladta a fát, de az is, hogy olyanok kérték a támogatást, akik nem is fával, hanem gázzal fűtötték a lakásukat.

Képünk illusztráció.

M. B.