Horváth Zoltán: a busójárás mindannyiunk öröksége, vigyázzunk a hagyomány lelkére

- Soha ne feledjük a farsang hagyományát, a busójárás igazi lelkületét, mert ez mindnyájunk öröksége - fogalmazott lapunknak Horváth Zoltán. Mohácsi sokac hagyományokról, identitásról, és a busójárásról beszélgettünk a horvát származású borásszal és népzenésszel, aki hamisítatlan sokac kultúrában nevelkedhetett Mohácson.

- Mai napig őrzi és próbálja továbbadni a sokac hagyományokat?

- Amennyire a 21. században engedi az élet, annyira igen. A gyermekeimmel egészen kiskoruk óta beszéltem horvátul, sokacul, de miután bölcsődébe kerültek, nagyon nehezen maradt meg a nyelv. Valamilyen szinten a kultúra, a tudat, a hovatartozás abszolút megvan bennük, mindegyikük zenél vagy táncol, tehát a népzene és a néptánc is jelen van az életükben. Népviseleteket gyűjtünk együtt a családdal, s gyakran ellátogatunk Horvátországba népzenei, folklór eseményeket látogatni, hogy a gyerekek a nyelvet is hallják és ismerjék. Jól ismerem a nyelvet, a népszokásokat, a nagyszüleim által ápolt hagyományokat, legyen ez egy egyszerű disznóvágás, a búcsú vagy a lakodalmak szokásai. Ezeket nem feledem, és elmesélem a gyerekeimnek, de nyilván bennük ez már nem ugyanúgy él. A feleségemmel törekszünk arra, hogy felhívjuk a figyelmüket, azzal csak gazdagabbak lesznek, ha két kultúrát is ismernek, és magukénak tudják.

- Jómagam a tanítvány-zenekarral egy-két népszokást felújítottunk, ilyen az aprószentek napi vesszőzés. Ez egy újévi jókívánság-köszöntő népszokás, amely során házról-házra járunk, mindezt zeneszó mellett. Az ötletem alapján gyerekek felújították a pünkösdi királynéjárást, az úgynevezett kraljicát is. Ha másra nem is, de arra jó volt, hogy megörökítsük, s örömet szerezzünk sok kislánynak. A busójárás mellett sikerült legalább ezt a két szép, régi mohácsi sokac népszokást felújítani, megörökíteni, amelyek egykor jellemezték a népcsoportot a városban.

- Hogyan kapcsolódik a tambura a mohácsiakhoz?
- A város nagyon értékes kulturális része ez a hangszer. Azt szokták mondani, Mohács a tamburazene és a tamburások fellegvára volt egykor. Úgy gondolom, most is van egy fellendülés, amire büszkék lehetünk. Sok tehetséges fiatal tamburása van a városnak. Én magam is szoktam zenélni, egy ideig oktattam is, de most már szívesebben hallgatom egy jó pohár bor mellett.

- Létezik olyan, hogy sokac identitás?
- Nehéz megmondani, ki minek tartja magát, én azt szoktam mondani, hogy egyfajta kettős identitásom van. Az én temperamentumom, habitusom, vérmérsékletem abszolút egy balkáni, mediterrán, impulzív, hangos, de nagyon nyíltszívű, befogadó, vendégszerető. Lázba tudok jönni bármilyen jó zenétől, de leginkább a sokac népzene az, ami igazán lázba hoz. A Himnusz legalább annyira kedves nekem, mint egy sokac népdal. Azt gondolom, Magyarországon az emberek jó részében ez ott van, hiszen nagyon sokan vagyunk úgy Baranyában, mint országszerte, olyanok, akiknek genetikailag nem száz százalékig a magyarság kódoltsága. Mindig azt mondom, a legjobb magyarok a nemzetiségiek voltak.

- A busójárás a legismertebb sokac néphagyomány. Hogyan formálódott az évek során?
- Nagyon népszerűvé és divatossá vált a busójárás, de én pontosan tudom, hogyan nézett ki egykor ez a népszokás. Azonban sokan nem érzik, hogy miről is szól valójában. A busójárás egy házról-házra járó, télűző, tavaszköszöntő, egyéb vidámkodó népszokás. Nekünk, itteni sokacoknak nagyon szép volt a tavalyi, hiszen pontosan arról szólt, amiről régebben is. Nagyon sokféle farsangi népszokást láttam, tanulmányoztam, és félek a Mohácsi Busójárás uniformizálódásától. Vigyáznunk kell a viselettel, a bundákkal, a bocskorokkal. Ha megnézzük a régi fotókat, mindenkinek más álarca volt, más gúnyája volt, egy picit mindenki más busó volt. Az, hogy sokan, sok nemzetiség beöltözik szép és jó, de ezzel a busójárás igazi lelkülete, hagyománya egy kicsit feledésbe merül. Nem baj, ha átalakul, ha kicsit más lesz, csak vigyázzunk a busójárás lelkére. Ne felejtsük el, hogy mi az eredeti funkciója, miről szólt, s miről kell továbbra is szóljon.

- Hogyan készül az idei busójárásra?
- Ha azt mondják, hogy nem lesz, akkor olyan lesz, mint tavaly, ami nagyon szép volt. Ha azt mondják lesz, akkor nekem sok munkám lesz, hiszen bort szoktam árulni, rohangálok zenélni, kedden pedig én magam is beöltözök. Mindenhogy jó, csak legyen valahogy!

- Öntsünk egyszer s mindenkorra tiszta vizet a pohárba, létezik busópálinka?
- A fenét, ez egy kitaláció. A „busópálinkába" csak raknak egy kis mézet és mazsolát, hogy a lányok is megigyák, és jobb kedvre derüljenek - szögezte le Horváth Zoltán.

M. H. - Fotó: Dittrich Éva