Hat év múlva már végleg megúszhatja a büntetést a mohácsi taxisnő gyilkosa

2024. szeptember 12. csütörtök 11:05

Hat év múlva már végleg megúszhatja a büntetést a mohácsi taxisnő gyilkosa

Ha nem kerülnek rövidesen rács mögé, végleg elkerülhetik a büntetést több Pécsett elkövetett, máig felderítetlen emberölés tettesei. Például annak az ismeretlennek, aki 1995-ben a Mecsekben meggyilkolta a mohácsi taxisnőt, még hat évet kell kihúznia, s utána már csak a lelkiismeretével kell elszámolnia.

 

2010-ben meggyilkoltak a Kertvárosban egy fiatalembert, egy évvel korábban Meszesen egy idős asszonyt, 2007-ben az utcán végeztek szintén a Kertvárosban egy vállalkozóval, 2005-ben Nagyárpádon egy testvérpárral, 1995-ben pedig a Mecsekben egy taxisnővel.

Ezekben az ügyekben közös, hogy máig nem tudni, kik voltak a tettesek, valamint az is, hogy amennyiben nem kerülnek pár éven belül rács mögé, későbbi lebukások esetén már nem lehet őket felelősségre vonni.

A büntethetőségüket kizáró idő ugyanis húsz év, mivel esetükben az elkövetés idején hatályos Büntető törvénykönyvet (Btk.) kell alkalmazni, kivéve, ha az elévülés megszakad, például azzal, hogy valakit meggyanúsítanak a bűncselekménnyel, ilyenkor utóbbi dátumától kezdve indul újra az elévülés határideje.

(2012 után a módosítások értelmében az életfogytig tartó szabadságvesztéssel járó bűncselekmények már soha nem évülnek el, azonban a szabályozás szerint az elkövetés idején hatályos Btk.-t kell alkalmazni, ha annak rendelkezései kedvezőbbek a terheltre nézve.)

Jelenleg öt, Pécsett elkövetett emberölés tettese, tettesei járnak-kelnek még mindig szabadlábon. Közülük több gyilkosság esetében a zsaruk ugyan produkáltak gyanúsítottakat, akikből néhányan utóbb vádlottak, mi több, elítéltek is lettek, végül azonban felmentették őket, mert a bíróságok szerint nem volt bizonyítható, hogy ők gyilkoltak volna. 

Így járt például az a két férfi és egy nő, akiket azzal vádoltak meg, hogy 2009-ben ők végeztek egy idős asszonnyal meszesi lakásában. Közülük ketten 30-30 évet kaptak első fokon, több évet töltöttek előzetes letartóztatásban, míg az Ítélőtábla bizonyítottság hiányában fel nem mentette őket.

Másokat viszont azóta sem gyanúsítottak meg a gyilkossággal. Igaz, a meszesi rablógyilkosság elkövetőinek elfogását nehezíti, hogy a 28 késszúrással megölt nő halálának okát a háziorvos a helyszínen agyvérzésben jelölte meg, ezért csak később derült ki, mi történt, mikorra már minden nyom eltűnt a lakásból, amit időközben a mit sem sejtő család gondosan kitakarított. 

Ugyancsak két évet töltött előzetesben az a fiatalember, akit azzal vádoltak meg, hogy 2010-ben egy kertvárosi lakásban késsel végzett egy férfivel. A bíróság azt állapította meg, hogy a bizonyítékok alapján nem kétséget kizáróan igazolható, hogy ő gyilkolt. 

Új fejlemény azóta sincs, csakúgy, mint a 2007-ben, szintén a Kertvárosban elkövetett gyilkosság ügyében. Akkor egy 37 éves, tojás-nagykereskedelemmel foglalkozott férfit támadtak meg ismeretlenek az utcán, mikor a nagybani piacra igyekezett. A helyszínen belehalt sérüléseibe. Támadói kirabolták, több millió forint volt nála. 

Egy 2005-ben elkövetett kettős gyilkosság elkövetői is közöttünk járnak még mindig. Nagyárpádon egy testvérpárral végeztek ismeretlenek, ebben az ügyben gyanúsítottak sem voltak, a tettesek pedig jövő év végén végleg fellélegezhetnek, ugyanis letelik az elévülés ideje.

Volt viszont gyanúsított a huszadik század utolsó évtizedében, 1995-ben elkövetett mecseki taxisgyilkosság esetében, méghozzá több is - a tettes viszont azóta sincs rács mögött.

Legutóbb néhány éve egy férfi önként sétált be a rendőrségre azzal, hogy ő volt az elkövető, vádat is emeltek ellene, azonban a bíróság szerint nem ő végzett a mohácsi taxisnővel.

Mindez 2010-ben történt, s mivel a nyomozás újraindult, megszakadt az elévülés. Ennek betudhatóan az elévülés határideje, ami 2015-ben járt volna, ismételten elkezdődött, tehát még hat évig lehet(ne) felelősségre vonni a valódi elkövetőt.

Képünkön : A taxisgyilkosságot bevalló férfi tárgyalása 2011-ben. Nem hittek neki.  

M. B. - Fotó: Kálmándy Ferenc/MTI (archív)