Harkai István: Tekerni kell, ennyi az egész. És biciklin ülve a legőszintébb a „Vigyor"

Harkai István kerékpárboltos, kerékpáros egyesületi vezető és a mai napig aktív bicikliversenyző valószínűleg azon kevés mohácsiak közé tartozik, akiket becenevükön többen ismernek, mint a polgári nevükön. Ja, a Vigyor!... - csapnak a homlokukra nem ritkán azok, akik a valódi nevét meghallva elbizonytalanodnak kissé, kit is hozott szóba beszélgetőpartnerük. Márpedig leendő interjúalanyunkat több dolog miatt is érdemes szóba hozni...

- Egy neves angol futballedző egyszer úgy nyilatkozott: „Egyáltalán nem igaz, hogy a futballban élet-halálról van szó. Nem igaz. Merthogy attól sokkal többről..." A kerékpározásban miről van szó?

- Természetesen életről is és halálról! - hallom a magától értetődő választ a Dózsa György utcai kerékpárüzletben, ahol a falakon és körben mindenfelé a sok-sok amatőr kerékpárverseny emlékei köszönnek vissza: hazai és külföldi versenyekre invitáló plakátok, az ilyen-olyan erőpróbákon viselt rajtszámok, Vigyor szerepléseinek, küzdelmeinek képes krónikája, amint hófödte csúcsok alatt, végeláthatatlan síkságokon vagy éppen sziklás talajon, hol szikrázó napsütésben, hol szakadó esőben, nyakig sárosan tapossa a pedált.

A többi, fekete-fehér és színes felvételen - többek között - éppen rajthoz sorakozik fel sokadmagával, védősisakban, színes mezben, spéci bringák nyergében, hogy aztán, már másik képeken, azt láthassuk: finisel, utolsó erőtartalékaival, ahogyan csak bír.

- A kérdésre válaszolva: minden attól függ, miért is ülünk kerékpárra. Lehet, hogy simán csak közlekedni akarunk e sokoldalú eszközzel, persze sportolhatunk is vele és remekül lehet szórakozni, kikapcsolódni, túrázni a nyergében. Nálam minden téren „bejön" a kerékpár és ez már így van jó fél évszázada.

- Minden kezdet nehéz...

- Nálam nem a kezdet, a folytatás volt nehéz... Ez alatt azt kell érteni, hogy gyerekként nekem is felnőtt kerékpár „kellett", s e célra édesapám kétkerekűje tökéletesen megfelelt. Persze, a hasonszőrű barátaimmal egy idő után nem értük be csupán magával a kerékpározással, olykor egyszerre ketten-hárman is fölkapaszkodtunk jó apám járművére, s az egyre merészebb mutatványokat a bringa nem is úszta meg külsérelmi nyomok nélkül...

Na már most, hogy az ember ebből kifolyólag elkerülje az atyai pofonokat, e hibákat valahogy ki kellett javítani, el kellett tüntetni. Igen, valahol ez, a retorziók miatti jogos aggodalom keltette életre bennem a műszaki érdeklődést, hogy miként is kell és lehet rendbe tenni egy elromlott kerékpárt, legyen szó bármilyen meghibásodásról is.

- Akik igazán szeretnek kerékpározni, azok olykor valamilyen versenyen is szeretnék kipróbálni magukat.

- Persze, s nálam sem volt ez másként. Igen, egykor komoly terveket dédelgettem e téren, de egy csúnya história derékba törte a karrierem. Nem csekély spórolás árán 1976-ban vásároltam egy profi versenybringát: az áráról annyit, hogy akkor azért a pénzért két vadonatúj MZ-t is vehettem volna...

Akkoriban ugyan nem egyesületi tagként, de a Pécsi Kerékpáros Egyesületnél edzettem. És akkor e nagy értékű, az akkori viszonyok közt tényleg professzionális biciklit, ami a mindenem volt, ellopták. Úgy éreztem, belőlem vettek el egy darabot. Nagyon nehezen dolgoztam fel a történteket.

Anyagilag nem álltam úgy, hogy újabb, hasonló kaliberű biciklit vegyek. És hát a Pécs-Mohács távolság sem tett jót az álmaimnak, az edzés, gyakorlás céljából való folyamatos megyeszékhelyre járást sem tudtam megoldani. Hát, így nem lettem „profi" versenyző, de amatőr azért igen...

- Úgy hírlik: annak viszont nem utolsó...

- Tény, hogy az eltelt évtizedek alatt számos amatőr- és hobbiversenyen álltam rajthoz szerte idehaza, sőt, Ausztriában és Horvátországban is. Nem egy ilyen megméretésen, népes mezőnyben dobogóra tudtam kerülni. A legbüszkébb talán arra a Sopron-Bécs Kerékpáros Maratonra vagyok, amelyen tizedikként értem célba a nagyjából hatszáz vetélytárs között...

- Ennyi versenyen és ilyen sok kilométer megtétele közben minden bizonnyal emlékezetes, váratlan helyzetek is adódnak...

- Adódnak... Éppen a már említett távon buktam egy hatalmasat, de valahogy összeszedtem magam és visszakászálódtam a nyeregbe. Több sebből vérezve, amolyan „csakazértis" hangulatban értem célba, s az eredményhirdetés után nyomban kórházba szállítottak. Adtam munkát az orvosoknak: a vállamat, a szemöldökömet és az államat egyaránt össze kellett varrni...

Amikor ezt meséli, akkor sem tűnik el Harkai István arcáról a sokak által jól ismert csibészes mosoly, amely amolyan „védjegye" alanyunk fizimiskájának. A kérdésre, hogy honnan az egyáltalán nem meglepő beceneve, a „Vigyor", ezt feleli:

- Még 1967-ben ragasztotta rám régi barátom, Szirmai Ferenc. Ugyanis történhetett bármi, iskolai balhé vagy egyéb, ha a többiek tanári retorziótól tartva összébb is húzták magukat, én ugyanazzal a mosollyal és derűvel vártam a fejleményeket, ami egyébként is jellemzett. Ekkor kezdett el Feri úgy nevezni, hogy „na hol vagy, te, Vigyori?". Ebből az „i" idővel lekopott. Maradt a Vigyor.

- Másik jó barátjától, Englert Antal maszkfaragó népi iparművésztől tudjuk: nagyban készül a nyári, Magyarországon rendezendő veterán kerékpáros világbajnokságra.

- Így igaz, s Anti talán már megbocsátotta nekem, hogy a veterán kétkerekűek iránti rajongással is én fertőztem meg, olyannyira, hogy a letűnt korok bringáiból mára komoly gyűjteményt mondhat magáénak, s ezek egy része kölcsönözhető is nála.

Valóban, fél év múlva vébé, ahol több kategóriában állhatnak rajthoz a nosztalgia kedvelői. Részint egy adott távot is teljesíteni kell a sokat látott kétkerekűek nyergében, s pontozzák, figyelik azt is a zsűritagok: egészében vagy éppen apró részleteiben mennyire korhű egy-egy kerékpár.

Komoly szemle tárgya továbbá, hogy maga a kerékpáros öltözékével, megjelenésével mennyire idézi meg hitelesen azt a kort, amelyben kerékpárja készült, amely korból „előlépett". Mohácsról egyébként a már említett Englert Antal és két-három másik fanatikus is ott lesz a világbajnokságon.

- Az sem volt mindennapi, hogy tavaly a Balaton Kör elnevezésű versenyen, ahol évről-évre a magyar tengert tekerik körbe a résztvevők, szintén veterán kétkerekűvel állt rajthoz.

- Igen, Mohácsról többed magammal. Én egy 1936-os gyártású, vagyis közel 80 esztendős Csepellel voltam tagja a mezőnynek. A 208 kilométeres távot 6 óra 15 perc alatt teljesítettem a Weiss Manfréd Művek gyártmányával.

- Barátai mesélték: a 6-800.000 ezer forintos kerékpárcsodák nyergében helyet foglaló, a rajtnál Önt és öreg Csepeljét láthatóan lesajnáló „profikat" ugyanazzal az arckifejezéssel előzte meg.

- Igyekeztem hű maradni magamhoz: csak egy őszinte vigyorral...

- Van még olyan verseny vagy táv, amit szívesen teljesítene?

- Van... Ez a legendás, évente megrendezendő Paris-Roubaix verseny, a kontinens egyik legjelentősebb kerékpáros küzdelme, amely nagyobb múltú, mint a Tour de France.

Amatőrök is nevezhetnek, több kategóriában. Ez a több mint száz éves múltra visszatekintő franciaországi verseny egynapos, a táv 230 kilométer. Ám aki ezen az igen komoly presztízsű megméretésen jól szerepel, netán a dobogóra is felállhat, annak neve garantáltan bekerül a kerékpározás nagykönyvébe.

2015-ben már közel leszek a hatvanhoz, megpróbálom teljesíteni egysebességű veterán kerékpárral e távot.

- Mindennap biciklizik?

- Sajnos a munkám, a napi teendők, az üzletvitellel járó dolgok, a futkosás, ügyintézés ezt nem engedik. Ám az valóban igaz rám, amit a barátaim, ismerőseim is állítanak rólam: tényleg a kerékpározással kelek és fekszem.

Ha nem is ülhetek bringára minden nap, a szaksajtót, a tematikus honlapokat, a sportágat érintő híreket napi szinten figyelem, s persze a kerékpározás technikai, műszaki fejlődését ugyancsak követem, tanulmányozom. Ha hét közben nem is, de a hétvégén biztosan nyeregbe pattanok.

- Eshet eső, fújhat szél?

- Eshet, fújhat. És a mínuszokkal sem sokat törődök.

- És ha nagyon esik, nagyon fúj?

- Akkor ott a szobabicikli. Van az is.

- Nem lep meg... Szóval: tekerni kell?

- Tekerni. Ennyi az egész...

Ádám Mikklós