Futballban és sakkban is világbajnokságot nyert dr. Papp Zsolt sebészorvos

Ami Pelének „csak" háromszor sikerült brazil színekben, az dr. Papp Zsoltnak nyolcszor összejött. Világbajnok lett labdarúgásban, igaz, csupán a magyar orvosok csapatának tagjaként. Emellett viszont kétszer sakkban is nyert a doktorok világjátékán, szóval a sebészorvosként praktizáló szakember sokoldalúsága vitán felül áll. Lábbal, kézzel egyaránt ügyes, fejben meg erős.

- Egyszerű volt a képlet - idézte fel a pécsi középiskolás éveit dr. Papp Zsolt. - A gyógyszerész szüleim nem örültek neki, hogy a tanulás mellett focizok is, ezért titkoltam előlük az ügyet. A pécsi Zsolnay SE-ben kezdtem el igazoltan játszani 17 évesen. Egyre ritkábban mentem haza hétvégéken, ezért meglátogattak, de nem találtak a kollégiumban. A Mázaszászvár ellen játszottunk, hatot rúgtunk, ebből én ötöt vállaltam. Apám legszívesebben felpofozott volna, mert hetekig „átvertem" őket, de az öt gól hatott. A sport ellenére elsőre vettek fel az orvosi egyetemre, tehát számomra nem okozott nagy gondot a kettős terhelés.

- A labdarúgó NB I.-ben villámkarriert futott be, üstökösként érkezett, bár hullócsillagként távozott.

- Szinte hihetetlen, ám a PEAC megyei I-es együtteséből vitt el a Pécsi MSC, Kónya Misivel együtt. Jól mutatkoztam be, edzőmeccsen gólt rúgtam az Eszék ellen, majd MNK találkozón 2 találatot szereztem a Bajával szemben. Aztán Szarvas László edző 1983. március 30-án, Tatabányán, csereként küldött be a pályára, a 73. perc tájékán. Vesztésre álltunk, az első labdaérintésre gólt rúgtam, 1-1 lett a vége. A következő nyári alapozás alatt megsérültem, fél évet kihagytam, nem volt esélyem NB I.-ben maradni. Hiányoztak a gyerekkori alapjaim, állandó sérülésekkel bajlódtam, injekciókkal játszottam, míg végül leszakadt a lovaglóizmom. Ezt követően Komlóra igazoltam, ahol NB III.-as bajnokságot nyertünk, majd két éven át NB II.-ben szerepeltem.

- Többszörös bányászként is üdvözölhetnénk „Jó szerencsét!" felkiáltással?

- Pécsett uránbányászként voltam állományban sportállásban, aztán a komlóiknál vájárként tartottak nyilván, de természetesen nem olyan feladatkörben dolgoztam. Ennek ellenére a sportból éltem egy jó darabig.

- Mégis hűtlen lett a „súlyos fizikai munkához"?

- A családom nyomására váltottam. Nehéz volt sebészként elhelyezkedni, de nekem az volt az álmom. Erre érkezett egy mohácsi ajánlat, ott már a kórházban várt a műtő. Jó döntésnek tűnt, ma már tudom, az is volt. Dr. Molnár József főorvos kezei alá kerültem, aki az ország egyik legjobb sportsebésze volt. Szerencsére szerette a focit, akkor még mindenki járt meccsre, ezért lehetővé tette, hogy tudjak edzésre járni. A Moháccsal bajnokságot nyertem NB III.-ban, majd egy évet futballoztam a második vonalban. De beláttam, hogy heti hat ügyelettel nem tudok profi labdarúgó lenni. Focistaként csak ideig-óráig lett volna jó a sorom, így pedig azt tehettem, amire sokat készültem.

- Ma meg térdspecialista, bokában sem rossz, de kezeket, karokat is vállal.

- Főleg traumatológiával és sportsebészettel foglalkozom. A sportolók pedig vissza akarnak térni a pályára, néha túlságosan siettetve a dolgok menetét, a gyógyulást. Tegyük hozzá, pár ilyen sérülésen magam is átestem, szóval kívül-belül ismerem a témát.

- Követi a páciensei sorsát?

- Természetesen, a sportoldalak olvasása számomra kötelező feladat. De nem mindig az eredményekkel kezdem. Böngészem, kik azok, akiket már gyógyítottam, kik játszottak korábban az ajánlottnál, de olyan is akad, akit örökre eltiltottam a labdarúgástól, mégis játszik.

- Minden világos, bár a sakkgyőzelem kissé meseszerű.

- Az orvosi válogatott tagjaként sokszor indultunk szakági világeseményen. Ha már ott lehettem, foci után leültem a sakkasztalhoz. A két nagyobbik gyermekem tőlem tanulta meg a lépéseket. Kicsit készültem a versenyekre, a fiammal edzettem a világbajnokságok előtt, főleg a megnyitásokat gyakoroltuk. Azzal tudtam érvényesülni.

Pucz Péter - Fotó: Dittrich Éva