Fürdőruhában sétálni az uszodában: Pásztory Dóra szerint ez is kihívás egy parasportoló számára

Végtaghiányos születése ellenére épebb sokaknál. A kétszeres paralimpiai bajnoknő, az úszó, Pásztory Dóra korábban sem siránkozott, tette a dolgát. Sportolt, nyert, példát mutatott, miközben már kislányként is roppant talpraesetten fűzte a mondatokat. Felnőttként, anyaként, feleségként boldog, kiegyensúlyozott életet folytat - Londonban. Persze, gyakran látogat Magyarországra, ritkábban szűkebb hazájában, Pécsett is meg szokott fordulni. 

- Ahol hat és fél éve élünk, az London egy olyan kerülete, amit szinte azonnal megszerettem - árulta el Pásztory Dóra, aki dr. Petrov Anatolij mesteredző nyolcvanadik születésnapja alkalmából érkezett a baranyai megyeszékhelyre. - Kislányként az edzőm minden elvárásának szerettem volna megfelelni. Aztán kamaszként próbáltam néha ellenszegülni. Amikor másodszor, 2004-ben nyertem a paralimpián, akkor értettem meg, hogy valami véget ért közöttünk. Ültünk a sportolói falu éttermében Tolja bácsival, fagyit kanalazva. Nem sokat beszéltünk, meghitt volt a dolog, semmi különös, egy külső szemlélő számára, de nekünk rengeteget jelentetett.

- Mert, hogy volt egy közös útjuk, rögös, de nagyon sikeres.

- Ma már úgy hiszem, rengeteget kaptam az uszodától, de most senki se az aranyakra gondoljon. Ott, kislányként, fürdőruhában, tehát a testet nem eltakarva, naponta vállalnom kellett, hogy én más vagyok. Sikerült, egy idő után nem néztek rám fura szerzetként, én sem éreztem a különbséget. Még előnyöm is lett belőle. Bár egyik karom jelentősen eltér az átlagostól, mégis, az iskolában én voltam a „szuperlány", aki mindenkit megelőzött a medencében.

- Elég hamar fel is emelte a szavát, képviselve sorstársai érdekeit, meg természetesen a magáét is.

- Ami számomra természetesnek tűnt. Szerencsére, a mikrofonok nem hoztak zavarba, ha odaálltam, elmondtam, mit gondolok. Ráadásul figyeltek is rám, szerencsés volt az egybeesés. Sokat kell ebben a témában még tanulnunk egymástól. Számomra az uszoda világa jó iskola volt. Az ANK Úszóklubban már akkor törekedtek az integrációra, amikor ez gyermekcipőben járt felénk. Jó érzésnek számított a részesének lenni. Most meg uszodát neveztek el a szeretett mesteremről. Nem lehetek tehát elégedetlen.

- Külföldön gyereket tanít a sportág alapjaira. Ott megértőbbek az emberek az eltérőkkel szemben?

- Talán igen. Akiről megtudják, hogy járt paralimpián, azt egy alapvető tisztelet övezi. A győztest megbecsülik, még akkor is, ha nem ott született, közöttük.

- Világvárosban, vidékies kerületben mennyire vált világpolgárrá?

- Részben igen, részben meg nem! A belvárosi forgatagban csak ritkán tűnök fel. De a konyhaművészetben sokkal nyitottabbá váltam. Minden alapanyag, fűszer elérhető, megszerezhető, jelentősen nyitottabbá váltam ettől. Ha viszont nem magyar vendégek érkeznek hozzánk, akkor főzök egy csirkepaprikást. Ettől is érdekes az ottani létem. Amit most nagyon élvezek, főleg, mert jellemző rám, hogy szeretek a mának élni.

Pucz Péter - Fotó: Laufer László