Ez is a magyar történelem: így űzték el a német családokat Dunaszekcsőről

Ismét elérhető a Buch der Erinnerungen, azaz az Emlékezések könyve című kiadvány, mely több mint húsz, a második világháború után Dunaszekcsőről elűzött, elhurcolt német ajkú család történetét mutatja be magyarul és németül, személyes beszámolókkal, fényképekkel, valamint korabeli dokumentumokkal. A Mohácsi Újság.hu a két szerző-szerkesztővel beszélgetett.

- A dunaszekcsői németek a török kiűzése után, az 1700-as években települtek a faluba, a földbirtokos Bésán Sándor gróf hívására. Nagyobb részt földművesek, kisebb arányban pedig iparosok érkeztek - ismertette a kezdeti időket Schmidt Gabriella, a Dunaszekcsői Német Önkormányzat elnöke, a könyv egyik szerző-szerkesztője.

- A falubeli németeket 1948. június 8-án telepítették ki, pontosabban űzték el. A vagyonukat azonban már több mint egy évvel azelőtt elvették. Attól kezdve csak egy batyujuk volt, azzal jöttek-mentek, míg be nem vagonírozták őket, hogy keletnémet területre vigyék őket - magyarázta az önkormányzati vezető.

- Előfordult, hogy valakit nem hurcoltak külföldre, hanem itt az országon belül vitték más faluba, illetve néhányan helyben maradhattak, ám gyakorlatilag ugyanúgy nincstelenül.

- Sokakat hazahúzott a honvágy, annak ellenére, hogy kisemmizték őket. Ezek az emberek minden veszélyt vállalva visszaszöktek. Volt, akit bebörtönöztek, és megesett, hogy lelőttek valakit menekülés közben. Akik eljutottak Dunaszekcsőig, azt tapasztalták, hogy már más lakott a házaikban.

- A visszaszököttekkel bizalmatlan volt a rendszer. Megfigyelték őket, és megadott időközönként jelentkezniük kellett a rendőrségen. Ismerősöknél, rokonoknál találtak hajlékra. Nem egyszer albérlők voltak korábbi házukban és földművesek egykori földjeiken.

- Büszkén mondhatjuk el, hogy szorgos munkával, beosztással és összefogással előbb-utóbb mindenkinek, aki hazajött újra lett saját háza és földje - hangsúlyozta Schmidt Gabriella.

Hetényi Ádám, a könyv másik szerző-szerkesztője, a dunaszekcsői németség volt vezetője hat évesen maga is átélte az elűzetést: „Éjszaka bezörgettek a nagyszüleim ablakán, hogy reggelre el kell hagynunk a házat. Ők nekiálltak gyorsan minden szükségeset összecsomagolni. És mi még a szerencsésebbek közé tartoztunk, mert nekünk csak a házunkat vették el" - emlékezett.

- A nagymama súlyos betegsége miatt mi nem kerültünk külföldre, viszont az a helyzet állt elő, hogy egy-két év megszakítástól eltekintve ugyanabban a házban éltem. Igaz, már mint megtűrt rokon, a nagyszüleim pedig ott művelték a szőlőt - idézte fel a szemtanú.

Arra kérdésre, hogy miért szöktek haza olyan sokan, miután megalázták és elűzték őket, Hetényi Ádám így válaszolt: több mint kétszáz év alatt megszokták, sőt megszerették az itteni életet, a környezetet. És bár Dunaszekcső háromnemzetiségű falu volt, csak elvétve akadtak összetűzések, gyűlölködésnek pedig nyomát sem tapasztalták. Akik külföldön maradtak, ők is úgy fogalmaznak látogatásaikkor, hogy hazajönnek.

Képünkön: Hetényi Ádám családja egy régi felvételen. Forrás: Örökségtár

Cs. Á.