Dr. Magos Mária: a legszebb dolog azt látni, hogy valaki visszailleszkedett

Az augusztus 20-i ünnepi képviselő-testületi ülésen dr. Magos Mária a város érdekében kifejtett érdemes és eredményes munkássága elismeréséül a „Mohács város egészségügyi díja" kitüntetést vehette át Szekó József polgármestertől. A neurológus-pszichiáterrel munkahelyén beszélgettünk pályájáról, és azt is megtudtuk, miként töltődik fel, illetve hogy hogyan vélekedik a városi elismerésről.

- A megelőző tanulmányok már kijelölték az irányt az orvosi egyetem felé?

- A Kisfaludy Károly Gimnáziumban fizika-kémia tagozatra jártam, de mindjárt az elején még nem volt biztos, hogy az orvosi egyetemre jelentkezem, a vegyészmérnökség is szóba került. Édesapám megbetegedése után döntöttem úgy, hogy az orvosi pályát választom, és elsőre fel is vettek.

- A frissen végzett orvosok előtt számos szakosodási lehetőség áll. Ön hogyan választott magának területet?

- Az egyetem elvégzését követően a szakterületem kiválasztásában is édesapám betegsége volt a meghatározó, ezért fordultam a belgyógyászat felé. Néhány hónap elteltével azonban egy váratlan és súlyos magánéleti esemény miatt fel kellett adnom a belgyógyászatot. Átmenetileg háziorvosként tudtam elhelyezkedni. Utána kerültem a neurológiai és pszichiátriai osztályra, melyet akkor Poór főorvos úr vezetett.

- Akkor tehát ezen a vonalon következtek a szakvizsgák.

- Először a neurológiai szakvizsgát tettem le, majd négy évvel később a pszichiátriait. Mindig nagyon sokat dolgoztam, mert mindkét terület folyamatos orvoshiánnyal küzdött, nekünk pedig Baranya megye több mint egyharmadát kellett ellátnunk.

- A mai napig úgy látszik, hogy az emberek nem szívesen vállalják fel, illetve vallják be, ha pszichiátriai kezelést vesznek igénybe.

- A belgyógyászati betegségek jelentős részében pszichés háttérről beszélhetünk, de ugyanez még bizonyos neurológiai eseteknél is elmondható. Húsz, harminc, negyven évvel ezelőtt a pszichés betegek közül sokan a kardiológusnál kötöttek ki. Ezt nevezték úgy régen, hogy szívidege van az illetőnek. Valójában azonban nem szívidegről, hanem pánikbetegségről volt szó. Mégsem fordultak pszichiáterhez, mert szégyellték volna. Ehelyett inkább elmentek századszorra is a kardiológushoz. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kilencvenes évek közepe előtt jellemzően olyan gyógyszerek voltak forgalomban, amelyek szedése esetén a páciensről lerítt, hogy pszichiátriai beteg.

- Miközben - ha jól érzékelem a szavaiból - alapvetően indokolatlan a távolságtartó, elhatárolódó, vagy akár kirekesztő hozzáállás a társadalom részéről.

- Azt szoktam mondani, hogy egy tudathasadásos vagy mániás depressziós beteg tulajdonképpen nem különbözik egy olyan pácienstől, aki például anyagcsere-zavaros, abban az értelemben, hogy itt is, ott is felborult valami. Ha ezt helyreállítjuk, akkor teljes életet élhet a pszichiátriai és az idegrendszeri beteg is. Akár még dolgozni is eljárhat, miközben a terápia során kéthetente, havonta megkapja a gyógyszerét. Róla tényleg senki meg nem mondja, hogy ilyen jellegű problémája lenne. Én a pszichiátriai betegségeket semmiben nem tartom másnak, mint a belgyógyászati betegségeket vagy bármelyik anyagcsere betegséget.

- Ezek szerint valóban nincs ok az érintett egyén - vagy adott esetben a hozzátartozók - részéről a szégyenkezésre. Ráadásul a segítség is karnyújtásnyira van.

- Nem kell feltétlenül beutaló sem. Aki úgy érzi, hogy valamilyen problémája van, hozzánk beutaló nélkül is eljöhet. Tudom, hogy ez nem mindig könnyű, mert a mai napig ezeken az embereken sokszor ott van a stigma. De nem értem, hogy miért.

- A pszichiátriai páciensek gyógyíthatók vagy csak tünetmentessé tehetők?

- Ezen a területen is vannak olyan betegségek, amelyekből kigyógyítható a páciens. Ilyenek például a szorongásos problémákkal hozzánk fordulók. De itt nagy szükség van a beteg együttműködésére, arra, hogy ő is akarja a gyógyulást. Más betegségek pedig, ha el nem is múlnak, jól kezelhetők akár már havi egy injekcióval.

- Melyek az örömöt hozó, szép pillanatok ezen a nem túl egyszerűnek tűnő szakterületen?

- A nehézségek mellett, illetve ellenére örülni lehet és kell minden pici pozitív változásnak. Nálunk nem úgy működik, hogy kiműtünk valamit és meggyógyul. Itt az a siker, ha beteg elmegy önállóan bevásárolni, el tudja látni önmagát, a családját, vagy munkát keres és dolgozni kezd. Ha látom valakinél, honnan indult és mivé sikerült válnia, hogy vissza tudott illeszkedni a társadalomba, annál szebb dolog nem kell.

- Úgy gondolom, ha az ember felé élete nagy részében mások pszichés problémái záporoznak, melyeket nem csak meghallgatnia, diagnosztizálnia, de orvosolnia is kell, villámgyorsan kimerülhetnek az energiatartalékai. Ön miből tud újratöltekezni?

- Az évek alatt az ember megtalálja azt a tevékenységet, azt az életterületet, ami segít feltöltődni. Nálam ez a család, a gyerekeim, az unokáim, és a virágok: a cserepes növények, illetve egy pici virágoskert.

- Mert a virágnak is lelke van.

- Így van. Van lelke a virágoknak, igen.

- Hogyan vélekedik Mohács város egészségügyi díjáról?

- A mostani egészségügyi díjat és a korábbi elismeréseket is talán azért kaptam, mert valamilyen téren megfelelően végeztem a munkámat. Mint minden orvos, én is törekedtem, törekszem a pontosságra és a lelkiismeretességre. Lehet, hogy adtam valami pluszt a betegnek és a munkatársaknak. De hangsúlyozom, sok kollégám volna méltó hasonló elismerésre.

Cserdi Áron