Csorbai Ferenc nem mond le a polgármesteri posztról - Tüntető mohácsiak fogadhatják

2019. október 16. szerda 14:29

Csorbai Ferenc nem mond le a polgármesteri posztról - Tüntető mohácsiak fogadhatják

Minden jel arra mutat, hogy Csorbai Ferenc - dacára annak, hogy csak 1867 voksot kapott, s több mint négyezren szavaztak nyilvánvalóan szándékosan érvénytelenül, s ennek kapcsán még a balliberális lapok is azt írják, hogy megalázták a választók - nem mond le a polgármesteri posztról. A képviselő-testület alakuló ülésekor - amelynek pontos időpontja még nem ismert - tüntető mohácsiak fogadhatják. 

 

 

Úgy tűnik, Mohács vasárnap megválasztott polgármestere, az MSZP-s Csorbai Ferenc nem mond le, s elfoglalja hivatalát. Erre utal az is, hogy - információink szerint - szerdán bent járt a polgármesteri hivatalban, s a képviselő-testület alakuló üléséről folytatott egyeztetéseket.

Lapunk úgy tudja, a testületi ülés alkalmával - amelynek időpontja még nem ismert - személye ellen tüntető mohácsiak fogadhatják, akik ezzel is azt kívánják majd értésére adni, hogy Szekó József halálát követően vissza kellett volna lépnie, illetve megválasztását követően le kellett volna mondania, hogy ne egyedüliként induljon a városvezetői posztért.

Amint az ismert, vasárnap Csorbai az összes mohácsi választópolgár szavazatainak 12 százalékát szerezte meg, s úgy lett Mohács polgármestere, hogy sokkal több volt az érvénytelen szavazat az urnákban (4076), mint amennyi őt támogatta (1867).

Minderről még a balliberális lapok is úgy vélekednek, hogy „megalázták a mohácsi választók az MSZP-s Csorbai Ferencet, mert nem lépett vissza a fideszes polgármester halála miatt". A 444.hu ezzel a címmel közölt írásában az is olvasható , „az érvénytelen szavazatok egyértelműen ellene szóltak.

Mohácson ugyanis a választások toronymagas esélyesének számító, a várost 20 éve irányító fideszes Szekó József elhunyt szeptember végén. Egyetlen kihívója volt, az MSZP-s Csorbai Ferenc. Új jelölésre már nem volt lehetőség. Az ellenzék nagy része azt kérte Csorbaitól, hogy a kialakult helyzetben lépjen vissza, de a szocialista jelölt ezt visszautasította. Előzetesen csak annyit mondott, hogy ha kevés szavazatot kap, akkor nem fogadja el a tisztséget, azt viszont nem árulta el, hogy mennyi a kevés.

Akik elmentek szavazni, azoknak a 31 százaléka szavazott csak Csorbaira. 68 százalék egyéb lehetősége nem lévén, érvénytelenül szavazott.

Nem arról van szó, hogy a mohácsiak nem tudják, hogyan kell megfelelően szavazni. Öt éve a leadott szavazatoknak mindössze 1,6 százaléka volt érvénytelen, ez nagyjából az átlag. Szekó 2014-ben 69,72 százalékkal nyert. Csorbai volt a második, 11,71 százalékával", olvasható a 444.hu-n.

Az Index megkereste a szocialista pártot, mit szólnak ahhoz, hogy párttársuk ilyen körülmények között lett polgármester és nem hajlandó lemondani, valamint nem volt hajlandó visszalépni sem, azonban nem kívánták kommentálni Csorbai lépését. Egyedül a politikus korábbi nyilatkozatát csatolták, amiben az állt, hogy amennyiben a választópolgárok nem tartják méltónak, ha nem kap kellő felhatalmazást, le fog mondani.

„A képviselő-testület hat hónap múlva kezdeményezheti leghamarabb feloszlatását, de nekem nem célom felesleges adminisztratív terheket róni a városra", mondta akkor.

Csorbai Ferenc megkereséseinkre továbbra sem reagált.

EQM