Csaknem ötven évvel ezelőtt adták át a Konzumot - Egész Baranya várta a nyitást

Kalandozzunk Pécsett, a múltban, fényképek segítségével! Célkeresztben a kereskedelemmel, meg a szocializmus szellemével. Hiszen a rendszerváltás előtti időszak pillanatai villannak fel, jobbára építkezések formájában, bár más közelítések is lehetségesek. Maga az iparág - a vevők kiszolgálása - nem számított a '70-es, '80-as évek erősségének. De, mindenkit, az vigasztalt akkoriban, hogy évtizedekkel korábban még rosszabbul mentek a dolgok.

Annak örültek az emberek, amit kaptak, nem azon bánkódtak, amit nem találtak meg a polcokon, pultokon.

Ma Király utca a neve, de hívták Kossuth Lajosnak is. Ebből a szempontból mindegy is, ám ott működött az úgynevezett „nagy Csemege", ami korábban Julius Meinl néven működött, magyarítva meg Meinl Gyulaként is emlegették az idősebb belvárosi polgárok, akikből nem lettek proletárok. Kissé csikorogva működött, nem úgy, mint a korszerű ABC-áruházak.

Mindenért sorba kellett állni többször is, mert kérés után lehetett a pénztárhoz járulni, majd a blokkal vissza a pulthoz, ami ugye három fázis. De hozzáférhetővé váltak olyan különlegesebb cikkeket is, amik máshol nem nagyon bukkantak fel, mint a narancs, meg a banán. Ma már egy sörözőnek ad otthont a korábbi belvárosi kereskedelmi egység.

Az 1960-as évek végére már mindenki nagyon várta Uránvárosban a Mecsek Áruház megnyitását. Addig ott, ilyen hatalmas méretű „bolt" nem létezett. Rengeteg dolgot kínáltak, alul rövidárut, zoknikat, sálakat, illatszereket, feljebb műszaki tárgyakat, játékokat, legfölül meg bútorokat is lehetett kapni. A földszinten ellenben még nem létezett az élelmiszerrészleg.

Ráadásul mozgólépcsőt sem terveztek bele, bár az annyira nem is hiányzott az oda betérőknek. Főleg azért, mert Baranyában az említett eszköz még úri huncutságnak sem számított, legfeljebb képen láttak olyat a környéken élők. Vagy a fővárosban, a metróalagútba lejutás közben léphettek rá.

A Kossuth téren 1976. november 7-e tiszteletére adták át a Konzum Áruházat, tehát a fotó annál régebbi. Feledékenyebbeknek, meg a fiatalabbak számára: az említett napon „ünnepeltük" a Nagy Októberi Szocialista Forradalom (NOSZF) kirobbanásának évfordulóját, ami a Szovjetunióban tört ki, 1919-ben. Maga a kereskedelmi központ a városközpontban messze a legnagyobbnak számított, ráadásul magyar kézben üzemelt. (Naná, majdnem minden ott összpontosult, az állami szférában.)

Kínait legfeljebb elvétve lehetett felfedezni a környéken, de nem bérlői alakjában. Mozgólépcsők vitték az embereket a felső szintekre, ha nem is az égig, de egy-két emeletig mindenképpen. Kevés nyugati, temérdek keleti cucc várt a sorárára, ami nem feltétlenül japán „szajrét" jelentett. Még jugoszláv farmart is lehetett szerezni, ami köszönő viszonyban sem volt az ismert márkákkal. Alig kopott a színe, rossz szabással verte meg a sors, de legalább drágának tűnt az ismeretlen Lia fantázianév.

„Lángost termő" talaj volt már nagyon hosszú ideje a régi vásárcsarnok előtti időben is a Bajcsy-Zsilinszky Endre utca környéke. A hetvenes évek derekán ott működött a városi nagy piactér, meg a buszállomás is, teljesen más, vadabb keretek között, mint napjainkban. De a lángost már akkor is sütötték, az öröknek tetszik ilyen közegben. Szerencsére, jelenleg már az új falak között pirulnak a tészták, de a minőségük valóban kifogástalan a maiaknak is.

Pucz Péter - Fotók: Csorba Győző Könyvtár, Helyismereti Gyűjtemény