Bahlzack, azaz Koleszár Ákos lett az év zenei producere 2016-ban - Videó!

2017. március 04. szombat 17:06

Bahlzack, azaz Koleszár Ákos lett az év zenei producere 2016-ban - Videó!

Bár még csak 28 éves, de máris nagyon sok minden van a háta mögött a kölkedi Koleszár Ákosnak, művésznevén Bahlzacknak. A fiatalember tudatosan építette fel a karrierjét, s most az év zenei producerének választották. 

- Sosem tanultam zenét iskolai kereteken belül az énekórák kivételével, azonban autodidakta módon annál többet fejlesztettem magam. Tizennégy éves korom körül aztán megtanultam bakelit lemezekről zenét keverni egy akkor már jól ismert pécsi lemezlovastól - avatta be olvasóinkat a kezdetekbe Koleszár Ákos.

- Innen már egyenes út vezetett a zenei élvonalba?

- Egyáltalán nem. A családom építőiparral foglalkozik, én pedig 12 éves koromtól intenzíven részt vettem benne. Amikor mindenki más nyaralni, strandolni vagy bulizni volt, én akkor általában két dolgot csináltam. Édesapámmal dolgoztam valahol, vagy a szobámban igyekeztem elsajátítani azt a tudást, amivel beállhatok azok közé, akik letettek valami olyasmit az asztalra, amivel nyomot hagytak maguk után. Ez a vágyam. Ettől még volt gyerekkorom, csak tudtam, ha mindig szórakozom, nem fogok előrébb jutni.

Névjegy

Koleszár Ákos Mohácson született 1988-ban, Kölkeden nőtt el, majd a mohácsi Brodarics Téri Általános Iskolában kezdte tanulmányait. Pécsett, a Pollack Mihály Szakközépiskolában magasépítő- technikusként végzett. A közelmúltban költözött haza, az elmúlt négy évből kettőt Belgiumban töltött, ahol vállalkozóként tevékenykedett, kettőt pedig Budapesten, ahol építésvezetőként dolgozott.

Életfelfogásáról sokat elárul az a kérdés, amit hosszú évek óta, amikor először találkozott vele, minden nap feltesz magának: „vajon büszke lenne rád a gyermek aki voltál, a felnőttre akivé lettél?!"

- Az elmúlt esztendőkben sem csak a zenével foglalkozott, civil foglalkozását is gyakorolta.

- Igen, vállalkozóként, építésvezetőként dolgoztam, de sosem hagytam fel a zeneírással. Mit mondjak, nem sokat aludtam. Napközben az építkezésen voltam, éjszaka pedig a szerkesztő program előtt. Egy hétre leosztva az alvással töltött óráim száma nem haladta meg a tizenkettőt. De senki nem mondta, hogy könnyű lesz. Most pedig általában hét napból öt biztosan azzal telik, hogy tekerem a virtuális hangszereim.

- Mitől egyedi az Ön által képviselt stílus?

- House zenén nőttem fel. Ez egy elektronikus zenei irányzat, de ez már a múlt. Igyekszem a legjobbat kihozni minden egyes hangból, amit csak felhasználok egy adott zenén belül. A saját dalaimat illetően a legnagyobb újításom az volt, hogy komolyzenei hangszerek is megszólalnak bennük, legyen szó csellóról vagy brácsáról egészen a hegedűig, megspékelve olyan különleges eredetű hangokkal, amelyek nem találhatóak meg a Standard stílusjegyen belül. Egy csodálatos hangú kanadai énekesnővel, Bonnie Rabson-nal is dolgozom, akivel roppant jó az összhang közöttünk.

BAHLZACK & BONNIE - SHINE



- Talán pont ettől az ötvözettől kaptuk azt az egyedi hangzást, amiről a hallgatóink beszélnek, illetve jegyeznek minket.

- Idén megválasztottak a 2016-os év producerének.

- Rendkívül boldog voltam, a Magyar Dj Szövetség, és a Ballantine's által szervezett zenei díjátadón (Ballantine's Music Awards). Emellett a hazai Underground Dj kategóriában a dobogó második fokáig jutottam. Ezzel máris két álmom teljesült. Továbbiak is vannak még, de ezekről nem beszélni szeretnék, hanem inkább csendben megvalósítani.

Erdélyi Bianka